Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1857
a növényevők a berkek s bozótok árnyas menhelyét csak néha, s rövid időre hagyják el. Ezen tapasztalatok teszik az állatgyüjtő s vadász sajátjává ama biztosságot, melytől kalauzolva gyakran a legszűkebb térviszonyok közé szorított állatokat pontosan fölleli. Ah de az épen most rajzolt állattani tájkép a gyermekkortól fogva ismert s megszokott állatkörnyezet menyire megváltozik, ha szülőföldünk édes emlékű határait átlépve valamely magas hegy láncolatot tüzünk ki vizsgálódásunk tárgyául! Mikint az erdők égbenyúló sudarai alacsonyulnak, a növények törpülnek, az örökhóvonalt megközelítve pedig csak nyomorú növényzet, s az is egészen elütő fajokban nyilvánul: úgy az állatvilágban is a sikterületen tenyésző fajokat lassankint eltünedezni, s helyöket idegen s magasabb környékek életkellékeinek jobban megfelelő alakok által pótoltatni látjuk. A növény- és állatvilág ezen átalakulását a megfogyatkozó hőnek róhatjuk ugyan föl: de általános alapul, ha bár mily tevékeny hatással birjon is, elfogadnunk alig lehet. Ezen átalakulás még szembetűnőbbé válik, ha egyenes irányban folytatva utunkat idegen országokba vagy más világrészekbe jutánk. Mily meglepőleg elütő növényzet borítja itt a láthatárt, mily új állatvilág ötlik a kutató szemébe! mely a természetbúvár tudomány szomjas lelkét ellenállhatlan varázsával tölti el, s a fürkészet és fölfedezések elláthatlan mezejére ragadja, melyen már a leélt kor jeles férfiai ezer vész- s fáradalmakkal szembeszállva sükeresen működének, s a természet nagy becsű ritkaságait ernyedetlen buzgalommal aknázák ki, s gyüjtögeték az utókor számára. E titokszerü kincshalmaz később nagyszerű gyűjtemények alapjaul szolgála, mely a középkor végefelé rajzokban megjelenő müvekhez anyagot nyújtván, a természetiek iránt elhidegült kebleket is lángra lobbantá, s ujdon új fölfedezésekre vágyakat ébreszte, melyek eredménykép megérlelék ugyan ama meggyőződést, hogy külön világrészek elütő állatfajok bélyegét hordják homlokukon: de e tudomány tüzetes célja s fontossága mégis csak lassankint vergődheték érvényre, tudományos alapra pedig csak a inult század végével fektetheték. A fölfedezések halmazával a földirati elterjedés meghatározására vonatkozó nehézségek arányttartva növekedének. Sok utazó s gyűjtő a lelhely pontos följegyzését kevesbé tartá fontosnak. Sokan nyervágyból a gyérebben látogatott tájakat állíták fölmutatott példányaik honaul. De legtöbb tévedés mégis azon utazók által csúszott e tudomány szentélyébe, kik a már ismert belföldi állatok nevén idegen országok hasonalakú állatjait nevezék el; mivel a nevek összetévesztése a külön osztály, rend, nem, faj, család s a t. összetévesztését önkényt maga után voná. Példát mutat erre már a Consulok korában az őstörténelem, midőn a diadalmenetben vezetett elefántokat a római nép óriástulkoknak nézte s nevezte. Ily módon találtak Amerikában is az első fölfedezők oroszlánt, tigrist, vadkant, juhot s a t; azért csak hosszú küzdelem után sükerülhete az összehasonlító Ítészeinek válkorlátokat kijelelni, melyek a fölmerült kételyeket eloszlaták ugyan; de mind a mellett mégis sok s már régtől ismert fajok földrajzi terjét homály födi; melyet csak az utókor szakavatott s a tárgy fontosságát méltányló buzgalma derítend fel. A tökéletlen kutatásokból sarjadzó nehézségekhez méltán számíthatjuk az állatvándorlásokat. Számos, többnyire társas fajok táphiány miatt messze