Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1857

9 elterjedése kisebb keretű látkörökben, aránylag még is eltünedezik, amint az állatfajok fekirányos terjköreit nagyobb állattani téreken veszszük szemügyre. Völgyeletek és dombok, fönsikok és hegyek minden nagyobbszerü táján egymást váltogatják, úgy, hogy az egész fölött állattani tekintetben bizonyos hasonszerüség ömlik el, s a különbség az alakok száma- idoma- s változatosságára nézve csak az egyenlítőtőli nagyobb vagy kisebb távolságra alapítható. Ha a tájak szorosb elkülönítése forog kérdésben, ez csak főbb vonalokban érintendő, a részletek pedig a lehetségig mellőztessenek, mert ezek szükségkép a fajokra s fajtákra vonatkoznának; ugyanis ha vannak rendek sőt családok, melyek csak bizonyos tájhoz vannak kötve; annál inkább vannak fajták, családok és rendek, melyek különböző fajban az egész földön elszéledvék, s melyek terjhatárát csak úgy lehetne pontosan kijelelnünk, ha fajonkint vennők szemügyre. így a gímek, medvék, ebek, macskák a sarktájaktól az egyenlítőig terjednek, ámbár iram- jávor- s közönséges gím s a dámvad s,a t. külön s egymást kölcsönösen csak helyettesítő fajok legyenek is. Altaljában az állatok mindkét irányú elterjedési köreire nézve ama szabály érvényes: hogy a szárazföldi fajok változatossága s az egyének száma annál inkább növekszik, mennél jobban közeledünk az egyenlítőhöz; mig a tengerlakók alaki változatosságára vonatkozik ugyan e szabály, de számára nem alkalmazható. Továbbá az egyenlítő felé az állatélet mindinkább légbe emelkedik a szárazon; mig a tengerekben annál mélyebbre sülyed, mennél jobban a sarkok felé irányulnak lépteink; például melegöv alatt a rovarfajok azon tömege, mely mérsékelt égaljban földön tanyáz , fákon s növényeken magasra helyezkedik, s földszint csak hangyák s termeszek élnek. Nem különben az emlősök több rendje, névszerint a majmoké egyedül famászásra alkatvák; a rovarevők, gyíkok, kigyók, békák itt cserjék s fák lombjai közt tartózkodnak, melyek különben nálunk talajhoz vannak a természettől bilincselve. Épen ugy fokoztatik forróöv alatt a minden fajú éji állatok száma is, mikint maga az állatélet, mely éjszaki vidékeken leginkább déli órákban élénkül, forróöv alatt pedig legnagyob kiíejlésének közvetlenül napkelte-, s nyugtakor éri tetőpontját. Ha földünk ily módon szemügyelt külön tájait állatnépesedési tekintetben egymással összehasonlíljuk, azokat a rajtok megtelepülő fajok számára s változatosságára nézve rendkívül egyenlőtleneknek találandjuk. Egyik táján az alak, idom s szerkezet választéka kellemes meglépetést nyújt, a másikon a szemlélőt lankasztja az unalmas egyhangúság. Szinte nem kerülheti el figyelmünket a hőfok és az állattani gazdagság szoros kapcsa valamely vidéken, legyen bár szárazföldi vagy vizi fajokról szó. Valamint a vándor honunkból kiindulva útját éjszaknak irányozván bükk- és tölgyerdők helyett fenyvesekre s nyiresekre talál; magassabbra hágván törpe fenyöfajokkal találkozandik; még fölebb mohok és zuzmók tűnnek szemébe, s végre a sarkoknál az örök hó és jég minden tenyészetet elöl: úgy az állatkutató is ugyan azon indulási pontból a vadkan és ló általános elterjedési nyomán haladván előre, ezek helyett a kecskék, zergék, hiúz, morga, havasi nyul, hó-fajd s a t. családjait lelendi föl, melyek hasonvagy átalakult fajai a sarkhoz közeledve még egyszer elétünnek, mig a sarkoknál az állatélet végx*e egészen elhal. E tünemény megfordítva ismét eléáll, ha az utas a sarkoktól az egyenlítő felé fekirányosan közeledik. A sarki körök legmagasb tájai csak néhány rovarfajjal dicsekhetnek. A jégten-