Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1856

15 folyam alatt nyert görög ismeretek feledésbe ne menjenek, a harmadik philosophiai tanfolyam alatt a görög nyelvet, mint e nyelvnek beható ismerője — Guzmics mint apát kezelte és tárgyalta a növendékeknek. Magyar vendégszeretete, nyájas, mindenkit megnyerő bánásmódja számos különféle rendű és rangú látogatókat édesgete hozzá bakonyi magányába. Legkivált névünnepén, László és bucsunapján sokszor annyi volt a vendég, hogy azokat az étterem be sem fogadhatá, mely alkalmakkor rövid, de gyönyörű elköszöntéseket szokott volt mondania. — Mint lionszerte elhírhedt tudóst, honunk első rangú irói tisztelték meg látogatásukkal. Toldy, Kisfaludy S., Vörösmarty, Bitnicz, Döbröntei Helmeczy s számos egyebek zarándokoltak a szerény apát szellemteli barátságát élvezni, kik közül Toldy — Vörösmarty — s Döbrönteivel szorosabb, bensőbb viszonyban állott. Ha tudós barátai érkezének valódi örömünnep volt házánál, kiket a lehető legnagyobb szivélyességgel és kitüntetéssel szokott volt fogadni. Elvezette őket a Borostyán fölötti hegyre, melyet utak — székek — asztalokkal láttatott el, hol aztán folyt az érdekes mulatság, és a sokszor nála megfordult énekesek hangzatos dalai. Ha huzamosban időztek nála vendégei, elment velők a Gáthegyre; fehér s a kertes kőhöz s a Podmaniczky várromokhoz, néha a somhegy tetejéi'e is s az annak tövében fenálló üveghutába, hol számukra poharakat fujatott, metszetett, s emlékül mindenkit egy példánynyal megajándékozott; ezt tette rendtársaival, kiket leginkább névünnepükön szokott volt ilyesmikkel meglepni. Ilyenkor a beszéd különféle tárgyakról folyt, a tudósokkal literat. ügyekről, egyéb vendégeivel a napi események, vagy a bakonybéli apátság történelméről folyt a társalgás, elmés mondatokkal, apró történetkék, mesék és szeszélyes észrevételekkel, s vidám enyelgésekkel fűszerezve. Társalgása Guzmicsnak átalában nagyon kellemes, élénk volt, igen jóizüen tudott s nagyon hangosan is nevetni, éles hangja messze elhallatszott. Hevesen és gyorsan szokott volt mindenkor értekezni, nyelve tiszta és folyékony volt, s noha politikai tárgyakról szinte élénken szeretett nyilatkozni, mindazáltal leginkább fölhevült vallási tárgyakroli beszélgetésekben, és tüzesen vitatkozott ilynemű dolgokban a nélkül, hogy valaha az illem szabályait sértené, s önmagafölötti uralmáról megfeletkezett volna, s midőn megtörtént, hogy ellenfele túllépett az illő határokon, ilyenkor nemes pír borította el arcát. Tudományos munkásságát azonban törhetlen kitüréssel, sokszor egészségére káros, mondhatni túlbuzgalommal folytatá. Számos kisebbszerü dolgozatain kívül, különös figyelemre méltók még értekezései a Hellen-magyar dramaturgiáról a tud. társaság 1,2, 3, évkönyveiben, s ama óriásszerüvé válandott nagybecsű munka, melyet 1840-ben szándékozott megindítani, s melyhez 1817-től fogva szorgalmasan gyiíjtögeté az adatokat: „az erkölcsi világtörténe te", e nagy munka, mint mondá, leendett volna minden munkálatait befejezendő, de a kora halál visszatartá szándékától, s így nem is tudjuk fog e ez érdekes munka világot látni. E sok és jeles literatúrai érdemekkel elhalmozott férfiút megakarván a t. társaság különböztetni 1838. sept. 7. tiszteleti tagnak választá, de mielőtt e megtiszteltetés egy munkás évét töltené be, az útjaiban kikutathatlan gondviselés mást rendele róla. Guzmics ülő életet élve s 33. évétől fogva aranyértől bántva sokat