Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1856

13 p. o. Himfi szavaival, költése s verse rendjeiben írja dalait még nem Himfi; az az : nem a külsőség eltanulása, s majmolása, hanem a szellem beszivása, mely aztán egész valónkat megragadja s elfoglalja, emel költői magasságra." E nembeli nevezetesb munkálatai még: Sofoklesz Oedipusz-a és Euripidész Ifigeniá-ja magyarítva, melyet az akadémia kiadásra és 50 darab arany jutalomra méltónak ismert. A nyelvújításnak nem csak ellensége nem volt, de maga is, a mennyire tőle telt, iparkodott azt tettleges hozzájárulásával támogatni, sőt elmondhatjuk róla,hogy ő volt egyike magyar műszavaink szerencsés alkotóinak. Hátra volna még a legszebb és legtisztább lap — jellemi'ajzának lapja, melyet ő életével, az oly hatásdússal s mindenfelé szeretetet és barátságot sugározóval, oly elragadón szép s lélektisztaságot lehelő vonásokban írt meg, hogy életirója alig bátorkodik e becses jellemarcot érinteni, nehogy gyarló ecsetével mázoljon és rontson rajta inkább, mint egészítsen. . . . Bakonybélbe,mint a regénység itt borzasztó szép, ott nyájasan nevető mintáiba, hegyek, völgyek s ábrándos lombárnyak változatos tanyájába a szó szoros értelmében szerelmes vala. Hogy az apátság vidéke nem érdektelen, igaz; de ugy hiszem, e szeretet inkáb az ő szivétől vette táplálékát, mintsem a tájtól. Hiszen oly gazdag kebel, minő Guzmicsé vala, mindenütt édent tud maga elé varázsolni, s bele bájt és öszhangzatot épen a szívbéke önt, mely Guzmics arcáról oly sokatmondólag sugárzott. Megszokott irodalmi foglalkozásain kívül legkedvesb mulatsága volt a zene és ének, s ha négy embert összetudott teremteni, azonnal zongorájához csődíté s folyt víg kedélylyel az ének, többnyire magyar. Evenként többizben összegyüjté a vidék zeneművészeit, s az ez alkalomra összegyűlt vendégeit valamely jelesebb zenemű előadásával meglepte. A híres Bakony lombos magányaiban nem egyszer hangzott Haydn teremtésének gyönyörű harmóniája. Guzmics naponként misézett, imája után szorgalmas méhe gyanánt iile íróasztalához alig élvezvén egyéb szórakozást, mint naponkénti egy órai sétát kies kertjében. Nagy előszeretettel viseltetett e kerthez, mely is az ő akaratának és Ízlésének kifolyása volt, s gyerniekileg tudott abban nem csak gyönyörködni, hanem szemlátomást! gyarapodásán örvendeni. Szivén hordozva a jó nevelés ügyét, első gondját egy tágas, egészséges s mintegy 150 gyermeket kebelébe fogadó iskola és mesterház építésére fordítá, mely is mainapig fenáll s e felirattal ékeskedik: „Ha van közöttetek kisded, siessen én hozzám. 1833." Az apáti zárdát majd egészen ő butoroztatá, s a régi alacsony alig fölnyitható ablakokat az emeletben uj, s nagyobbakkal váltatá fel, az alsó folyosó téglyái helyett, négyszögletes márványköveket rakata, a borostyánkutat, Sz. Gunthér egykori magányát a hagyomány szerint, kitisztítatá, csinosítatá, s a közellevö hegyre kényelmes utakat vágata. Nem csak mint magyar iró, hanem testestől lelkestől valódi magyar és lángbuzgalmu hazafi teljes erejéből pártolta a honi irodalmat; az akkori politikai lapokat és folyóiratokat mind meghozatta az apátság számára, s hét év alatt az apátsági könyvtárt olyannyira gazdagította legkivált magyar munkákkal, a németliteratura jelesebb terményeitsem hanyagolva el,hogy azonidöben