Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1856

12 mény örök zöldjeiből. A vallás anyakarján kivánta ö megkezdeni a szív és léleknemesítés nagy munkáját népe között, ennek befolyásával boldogítóvá tenni a felvilágosodást, a tudományt, melynek ö egyik fölkent bajnoka vala. S mindezt a neki sajátos szerény, de még is lelkes modorban, minden felekezeti pártosság, annál kevesbé kifakadások, gunyolások nélkül, melyektől müveit lelke mindig visszaborzadt tevé. Mig egyházi irataival ígyen szítogatá a vallásosság hamvadozó tüzét, oszlatá a hitkételyeket, a hittudatlanságot, s a földhöz tapadt szíveket, lefejtvén anyagiságuk kérgét, a mennyeiek felé dobogtatá, másrészről vezettetve a szép érzet géniuszától, melyekbe már oly mélyen beleízlelt volt — örömmel fordula hellentanulmányaihoz. Az akkori tanrendszer szerint a görög muzák, ezek a romlatlan müérzés halhatatlan mesterei, a klasszicitás kiapadbatlan forrásai, melyekből az első rangú nemzetek szépirodalmi csinosodásukat mcríték, kivoltak tiltva tanintézeteinkből. Egyes szebb érzésű tudósaink ápolgatták, e bő kamatokat igérő liellenklaszikus földet, a többség előtt ismeretlenek voltak a görög szépségek és kegyek. £ tudós ápolók egyike volt Guzmics is. Már 1824 adá ki Theokritosz maradványait magyarítva hatosokban , mint hellentanulmányozásainak első gyümölcsét. — Előszavában a fordítás hasznairól szól azok ellen, kik a fordítókra megvetöleg néznek, s mindesak eredeti után sóhajtanak. „Hol a nemzet" mond „mely akármiben is, de különösen a tudományokban és mesterségekben más nemzetnek példája nélkül lett nagygyá ?" Fordítmányában a gondolatok velős és találó visszaadása lévén főgondja, nem holmi mitsem határozó szőrszálhasogatásokkali bíbelődés, őt, az anyanyelvében oly annyira jártasat, igen fájdalmasan sujthaták ama gáncsok, melyekkel e íordítmánya találkozott. „Engem" írja Kazinczyhez „a dicséretek hogy hevítnek, mért tagadjam? de nyugalmamból nem igen, s nem könnyen emelnek ki. A vad megtámadás mit tehet, most érzem előszer. Egy veszprémi mester, a tanuló ifjúság számára irt elég silány magyar poeziszében engem vadul támadt meg. A szabadon vett a, h, kl, kr stb. elég őneki tőlem az igazságszeretetet, és minden poetai géniuszt (?) megtagadni, és pedig az egész nemzet nevében! Mond meg barátom az ilyennek lehet e lealjasodás nélkül felelni?" De szentebbek voltak ösztönei, semhogy hasonló bagoly huhogatásoknak föláldozta volna azokat. Saját erejében s ügye szentségében bizva tovább folytatta ebeli munkásságát. Hellentanulmányainak fénye, eredményeként kell üdvözölnünk „Hellen magyar literatura" cimü derék értekezését is. A nyájas, derült hellenszellem, ama kendőzetlen, természethü szép arc, mely a hellen költészeiből felénk mosolyog, a báj és hatály, a gyöngédség és férfiasság, melyek oly remekül ölelkszenek benne a szívek és elmék hódítására, sokkal ismeretesb volt Guzmicsunk előtt, hogy sem azt mint önmaga ne érezte, mint azt saját nemzetével éreztetni elmulaszthatta volna. Ez egyik főcélja jelen értekezésének. Nem akarta ö a nemzetbélyeget, a szellemet elhellenesíteni — a külkéreg, a reánk nem illő alak és külmez mellőztével egyedül a — hellenszépészetet akará ő nemzete ifjaival beszivatni s őket hona remekíróivá edzeni. „Innen fogják" úgymond „ magukba szívni a szép izlés minden bájait, érezni, hogy a poezisz nem csupa verselés, s a szép, nem ragyogó villámló, csattogó, csergő szavakban áll, hanem ideákban, érzelmekben, s hogy a ki