Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1854

8 mely költeménynem alakjába önti. Akaratunk nélkül is tevékeny sokszor a képzelem. Ezt tanúsítják álomképeink, miknek ébrenlétünkben is nem egyszer játékai leszünk. — Midőn a külvilág megszűnik érzékeinkre hatni, képzeletünk ragad mintegy fölriasztva kormányt. Nyugtot nem ismerve, mint valamely rablánczáról szabaduló föllengző sas, szállong mindenfelé, bekalandozza a multat, vagy jövőt alakít; élvezett örömök, s a szenvedett bajok képei állnak előttünk; félelem és remény zajlanak keresztül szivünkön, küzdünk nehézségekkel, gátokat rombolunk s boldogságvárakat építünk, s midőn czélnál állunk, midőn küzdelmeink jutalmáért nyulunk , az álomképek ellebbennek , és visszahanyatlunk a mindennapiság, a való ölébe. Képzelmünk játékai valánk, akaratunk nélkül. — Akaratunk ellen is működik e tehetség. Visszaidézi mostoha körülményeink képeit, s velők egykori keserű érzeményeinket; hasztalan küzdünk ellenük, hasztalan folyamodunk az ész hatalmához — a gyászképek föl föl merülnek a múltból s a jelen örömeit megmérgezik. Miután a képzelem az értelem alárendeltje, s ettől kell irányát és törvényeit vennie, ennélfogva e viszony fölbomlása a lelki erők egyensúlyának megzavarását s különféle lelki betegségeket von maga után. Ilyen az ábránd midőn az értelmi meggyőződést s akarati törekvést nem az ész, hanem a féktelen képzelem vezérli. Mily veszélyes e lelki állapot, az ábránd nemeinek egész sergével, tanúsítják a nemzetek és vallásfelekezetek terén Ieviharzott események, és társadalmi rendületek, miket a történet lapjai okulásunkra följegyeztek. — Ha a féktelen képzelem oly erőre kap, hogy az észt egészen elnyomja, akkor ama szomorú lelki állapot áll be: az elmeháborodás, a félrebeszélés, őrültség, és őrjöngés fokozataival. — Hatását illetőleg, nincs lélekerö , mely nagyobb hatalommal uralkodnék az egész ember fölött mint ez. Ki az, ki képzelme álomvilágának egyszer kétszer ne hódolt volna ?s tündérszárnyain ne emelkedett volna ki a sokszor oly keserű való határai közül ? A gyermeket, még mielőtt értelme, esze kifejlenék, képzelme vezérli. Ennek behatása alatt hullat öröm vagy fájdalom könyeket az érzékeny mesék vagy történetek hallatára. A képzelem színeivel festi az ifjú vérmes reményeit, segélyével alakítja még alaktalan jövendőjét, ízleli előre annak örömeit vagy kínait. — A férfiú higgadtabb ugyan, de korántsem ment azért képzelete játékaitól. Vagy honnan volna megmagyarázható annyi meghiúsult terv, annyi reménycsillag lehanyatlása, honnan annyi keserű följajdulás az emberek szívtelensége, s az élet nem várt eseményei fölött, ha az ész számítására inkább, nem képzelmünk áltatásaira biznók magunkat? És valljon az elaggott korban, a testi s lelki erők lehangoltságában hogy mutatkozik a képzelem? — Visszahanyatlik az öreg gyermek évei tehetetlenségébe, s valamint egykoron, ügy most is bábjátéka képzelgéseinek. Szépnek festi a multat, korcsnak a jelent, a kihunyt nemzedéket magasztalja, a jelent korholja; miért ez ? Mert kellemesen dereng föl előtte a múltból ama boldog életkor, melyben