Esztergom vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1908)

ESZTERGOM VÁRMEGYE NÉPE - A lakásberendezés - Ruházat

78 Esztergom vármegye népe. A lakásberendezés. Ruházat. épült vályogból, a párkányi járásban már ugyanilyen többségben vannak a tisztán vályogból rakott házak. A fedés anyaga ma még legnagyobb részt nád, vagy zsup, az 1900-iki összeíráskor felerésze volt az, de az utóbbi évtizedekben erősen terjed a fa- és cserépzsindely, a mely a nád- és szalmafedelet 1890-től 1900-ig 64'8 %-ról 55 3 %-ra szorította le, azóta pedig még nagyobb mértékben terjed. A helyi gazdasági viszonyok nagy befolyással vannak a községek kifejlődésére. Bizonyos tekintetben az esztergomi járásnak kedvezőbb a helyzete. Itt számos községben községi birtokká lett a szénbányaterület, a melyért évi bért fizetnek a mívelő társulatok, s ebből a bérből osztalékot kap minden föld- és telektulajdonos, birtoka arányában. Az osztalékból első sorban az állami adót vonják le, így ezek a községek az ország legmintaszerübb adófizető falvai, a melyeknek körjegyzői aranyérdemkereszteket kapnak a pontosság jutalmául. A falvakon magukon is meglátszik a jólét. Különösen a sváboknál, a kik nem annyira gazdagok, mint inkább roppant szorgalmasok és takarékosak. Ezen a vidéken a föld ára s kivált a teleké óriási magas. A falu nem mindenütt tud kiterjedni, s egyszerre csak elfogy a házhelynek való terület; úgy hogy ma már egyik-másik községben egyenesen lehetetlen telekföldet kapni. A házépítés bizonyára épen olyan fejlődésen ment át, mint az ország többi részében. A török kor földbe épített putrijának máig lehet találni itt-ott utódját, különösen az esztergomi járásban, a hol könnyebb a lejtőbe pinczeházat ásni s azt befedni, mint falakat emelni. Még istállót is építenek így a ház mellé. Ez azonban csak elszórva fordúl elő. A mai építkezés módja egészen újabb eredetű s lényegesen fejlődött forma. Nyílván a betelepült németek hozták magukkal, s mivel czélszerünek találták, a magyarság is átvette s egészen letett a maga régebbi építési szokásairól. Kerítést deszkából, léczből csinálnak ; hajdan, míg sok volt a mocsár, nádból. Ma inkább kerítés nélkül állának az ilyen, régen náddal körülvett, telkek, mióta a mocsarak kiszáradtak. A telek beosztása egyszerű. Egyik oldalán végignyúlik a hosszú ház, a másikonnéha kis kert, s mögötte fa- és rőzse-kazlak, kút, tyúkól léczből, kukoriczaszárító vannak. A lakások berendezése olyan, mint általában az alföldi lakóházakban. V an két szoba s középen a konyha, egyik szobát meghagyják díszes szobának, a másikban laknak. A konyhából már mindenütt kiküszöbölték a szabad tűzhelyet s vas takaréktűzhelyt használnak. Külömben az utcza felől van az „első ház", utána a „pitar", a „hátulsó ház", kamra, istálló, kocsi- vagy kútszín, együtt egy fedél alatt. A tornácz rendesen szabad. Ruházatuk még sok nyomát őrizte meg a régi, színes népviseletnek. Érdekes, hogy némely vidékeken a régi formák és szokások megtartásával a modern divat több készítési módszerét egyesítik. így „gouvrirozott", „plissirozott" szoknyákat vesznek magukra, de bő, ezerránczú bokorugró szoknyát. Azután finomabb anyagokat használnak a régiek helyett. Díszes a vasárnapi ruha. A bényi asszonynak érdekes ruhája van. Legelőször rövid, derékig érő inget vesz, s ennek folytatása a „pentő", az ingszerű vászon-szoknya. Az ing fölé „pruszlikot" ölt s könnyű kabátkáját „kacza" néven nevezi. A nyakába veti a „tilanglit", a mely vékony csipkekendő. Télen posztókabátot, „dómányt" vesz s „underát", vagy „unterczit", a mi zöld hárászból kötött, vagy barchetből varrt újjaska. Derekán van a szoknyatartó, vastag, hurkaszerü ruhadarab, a „pofandii," ezt a vállon keresztülöltött kantárok tartják, a „korczok". Egész csomó szoknyát vesz fel, mindenik más színű s alól még tenyérnyi széles pánttal dupla-aljúvá van téve s úgy veszik egymás fölé, mintha késsel lennének egyenes föliiletűvé metélve, de az alsó szoknyák hosszabbak, hogy kivirítsanak. Még „szamárszőr''-szoknyát is viselnek, ez vastag, durva daróczféle, a mely eláll és sokat mutat. Felsőszoknyának fehér, világoskék, vagy zöld alapú, nagy piros rózsás selyem szoknyát vesznek föl. Hajukat érdekesen fonják szalagokkal, a széles selyemszalag a „kifonó". Vállán a fodros csipkekendő a „nyecz-keszkenvő*'. Fején is van egy fodros csipke-kendő, a mely a kontyot is tartja, ez a pintli. A fejre „kontyot" tesznek, ez papírból készül, némely vidéken ,,fikető"-nek hívják ; arany vagy ezüst-csíkos papírral van borítva s jó tulajdonsága, hogy a fejre való keszkenőt szépen szögletesen tartja, ellenben rossz, hogy a hajat elkop-