Kerti kalendárium, 2018. szeptember (30. évfolyam, 9. szám)
SZŐLŐTERMESZTÉS Ezek mellett számos élettani folyamat is befolyásolja egy-egy fajta szárazságtú'rését. Fontos a talaj vízmegtartó képessége is. Homoktalajon súlyosabban mutatkozik meg a vízhiány. Az aszálynak jól látható jelei vannak: a hajtás növekedése leáll, a levelek sárgulnak, majd elszáradnak és lehullnak, a bogyók fonnyadnak, kényszerérés következik be, a vesszők kevesebb tartalék tápanyagot halmoznak fel, így a téli fagytú'rés is romlik és végül a szőlőtőke el is pusztulhat. A napégés az utóbbi években súlyos károkat okoz a csemegeszőlőkön, a képen Teréz fajta A franciáknak van egy mondása, hogy a fürtnek látnia kell a napot. Ez az utóbbi 50 évben átértékelődött, ugyanis az ózonlyuk miatt megnövekedett a fényben lévő káros UV-B sugár mennyisége. A napégésből származó gazdasági kár borszőlőnél felér egy kisebb fürtperonoszpóra-kártétellel, csemegeszőlőnél pedig gyakorlatilag 100 százalékos károsodás is bekövetkezhet. A perzselést több tényező befolyásolja, így a szőlőfajta, a bogyók abszorpciós és hővezető képessége, a bogyó érettségi foka (zsendülés után már nem alakul ki), a bogyón lévő vízcsepp, amely len- cseszerűen összegyűjti a fényt, a fürt tájolása, valamint a kalciumellátottság. A napnak kitett oldalon soha se távolítsuk el teljesen a leveleket a fürtzónáról. Az északi oldalon viszont célszerű „megnyitni", szellősebbé tenni a lombozatot a jobb higiénia elérése érdekében (gombabetegségek). Fontos a levelezés ideje: lehetőleg borongósabb, hűvösebb időben szedjük le a leveleket. Az árnyékban lévő bogyó bőrszövete vékonyabb, ezért hirtelen napfényre kerülve könnyen megperzselődhet. Fontos tehát a fokozatos hozzászoktatás. A le- levelezést már akár virágzáskor elkezdhetjük. Tömött fürtű fajtáknál (pl. Kadarka) megfigyelték, hogy a virágzáskori levelezés hatására kevesebb bogyó kötődik a fürtben, így az lazább lesz, és jobban kivédhető a rothadás. A vékony lombfalas művelésmódok helyett célszerűbb a szélesebb lombsátrat képező kordonműveléseket alkalmazni. 29 Az idén a fehér Palatina és a kék Nero is beérett július végére, két héttel a szokásos szüreti idő előtt Az aszály először lombvesztéshez, majd a fürtök fonnyadásához vezet