Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)

Szentbeszédek

5. Megtanulta a förtelmes káromkodást. 6. 1895-ben irtózatos vágást mért a nemzet életfájának a gyökerére, a házasság szentségére, a családra. Ebben az időben fellendült a válás és a leánykereskede­lem. 7. Szent Fia imádása helyett sokszor esett bálványimádásba a gyanútlanság és hi­székenység nemzete. Nem kellene csodálkozni azon, ha úgy elpusztulunk, hogy bezárul a sír felet­tünk, mikor hét ilyen sírásót állítottunk életünkbe. A mohácsi csatatéren 400 sírásó dolgozott, de ez a hét seb többet vitt el tőlünk. És mégis élünk, mert bár mi megfogyatkoztunk a gyermeki kegyeletben, Ő nem szűnt meg édesanyánk lenni. Hét sebbel élünk és mégis élünk, ez az O csodája. Nélküle a magyar történelmet, életben maradásunkat, megmagyarázni nem lehet. A Nagyasszony védi országát és ez a titka Magyarország csodás fennállásának. Azt nem merném mondani, hogy más népek életét csak emberek intézik; de a mi történelmünket ismerem annyira és a viszontagságokat fel tudom mérni annyira, hogy megállapíthassam, a Nagy­asszony tartott életben minket. Emberi természetünk, mivoltunk szerint mind becsüljük az édesanyánkat. Mondd meg nekem, hányadán állsz az édesanyáddal és én megmondom: milyen ember vagy. Ha édesanyaszomorító a neved, mindent tudok rólad és a mindenben legfeljebb csak gyűszűnyi a jóság és legalább tarisznyám a rosszaság. Rákóczi Ferenc nagyságában nem az a legkisebb, amit haldokló édesanyja mon­dott meg róla: „O sohasem szomorított meg engem." Vigyázzunk arra, hogy több sebet már ne üssünk, ne engedjünk ütni nemzetünk életén. Amikor az ősevangéli­um kezdetén Istentől felvillantott kép szerint a történelem folyamán a sátán és a sá- tántipró Asszony viadala folyik, nem állítatunk másutt, mint Mária édesanyánk ol­dalán, aki azt akarja, ami minden tisztes katolikus családnak is érdeke: gyermeke­ink nevelődjenek a Szeplőtelen szellemében. Mária akarja gyermekeink hitét és nem istentelen nevelését; akarja Isten parancsai szerint való életét és nem azok el­len való lázadását; akarja, hogy Szent Fia szentségeiben erősödjék gyengeségük és ne erkölcstelenségen, fegyelmezetlenségen keresztül szembe forduljanak temető­inkkel, amelyek lakói nem voltak népük ellenségei, hanem oszlopai és dicsőségei. Mária3 népe voltunk, szegények lettünk, párnánk, kenyerünk, ha van, könnytől ázik, de Máriához, Egyházunkhoz és annak intézményeihez mint maradék értéke­inkhez ragaszkodunk. És ha a Dunán, Tiszán víz helyett csak hazugság folyna, és ha azokon minden malom csak hazugságot zúgna,2 akkor is Máriához és az Egy­házhoz ragaszkodunk. Ismertem egy aratómunkást, két kis családja volt, az ötéves fiúcska és egy há­roméves leányka. Árvák, mert az édesanyjuk szomorú magyar betegségben, tüdő­vészben itthagyta őket. Az apa nem házasodott, hanem minden szombat délben ki­állt a napszámból, aztán foltozott, mosott az árvákra. Sokáig megy ez így, az egész vidék szájára veszi. A papja felkeresi: „Péter, ez így nem mehet soká." - Péter annyit mond: „Tudja lelkiatyám, feleséget csak kap az ember, de az árváknak má­sik édesanyát már nem."

Next

/
Thumbnails
Contents