Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)

Szentbeszédek

20. Budapesten, a Bazilika előtt, az Eucharisztikus Kongresszus tizedik évfordulóján

A szónok az 1938-as kongresszus eseményeit idézi fel.

Budapest, 1948. május 30.

Tündöklő szépségének emlékezetével a tizedik évfordulón visszatér hozzánk a 34. budapesti Eucharisztikus Világkongresszus. Az ünnepnek is, az évfordulónak is a fohásza, jelmondata: „A nemzeteken uralkodó Krisztus Királyt imádjuk, aki a véle táplálkozóknak kegyelme bőségét adja. A szeretet és béke köteléke": Vaszary Kolozs hercegprímás a Millennium verőfényében tekintett vissza nemzete előtt a kard-szerzette, kereszt-megtartotta hazánk ezer évének dicsőségormaira és a katasztrófák hullámvölgyeire. Nekem csak tíz évre kell visszatekintenem. Könny szökik szemünkbe a visszaemlékezésnél. Akkor és most... A pápai legátus, aki itt járt és meghódította mindenkorra egyénisége számára ezt a népet, ma az Egyház hányódó hajóján kormányos, és Jézusnak Péterhez intézett szavai alapján hódol előtte nemzetünk és a világ minden népe. Az a Serédi hercegprímás, aki világegyházi tudományos3 tekintélyével a bíborosi kollégiumnak több mint egy negyedét hozta érsekek, püspökök és hívek hatalmas seregével a hét darabra tépett kicsi országba, mint a minden idők legnagyobb fergetegének megérintettje, immár négy éve kriptalakó. Páter Bangha és mások, egyháziak és világiak, kicsi nemzet nagy gondolatának gördítői átléptek az örökkévaló élet kapuján az örök Eucharisztikus Világ- kongresszusra, a győzedelmes Egyház ölén. Százezrek tűntek el harcmezőkön és bombatámadásokban, házomladékok, ostromok, emberi kegyetlenségek közepette. Világ-csodáit, világszép fővárosunk ezredévi emléke, ahol a kongresszus soha nem felejthető nappalai, éjszakái lezajlottak, a bűnbánatunk, szentáldozásunk, annyi megnyilatkozásunk végbement; a Duna hidjai, amelyek alatt a szentségi körmenet testet öltött, ezeregyéjszakának tündéri fényében elvonult: romokban vagy eltűntek. Bombákb, ostrom közepette a főváros évezredekkel ment vissza a múltba és a barlangok világán túl, a pincék mélyében a civilizáció világából kirívó - avagy nagyon is beillő? - szenvedések, megpróbáltatások örvényében. Sok minden a múlté: az az Egyház-üldöző, a vér-gőzös hitlerizmus is, amely ferde és gyűlölködő lélekkel elakasztotta a korábban és később példaadó német katolicizmus ide áramlását. Ennek a rémuralomnak a képviselői is az írás szavai szerint elmentek helyükre. Akkor háborútól rettegtünk, ma a békébe betegedtünk, dermedtünk bele. Akkor Trianon bűnös tudatlanságainak jóvátételét reméltük ígéretek alapján: ma a jóvátétel csak kiróva, a régi bűnök és sebek csak megtetézve. Méginkább a fájdalmak, vér és könnyek völgye lettünk. Milliók vérét, könnyét csorgattuk tíz éven át a kongresszusi címer kelyhébe. A kehely kiszélesedett, amint a könny és a vér folyama is megáradt. Erre folynak a vizek befelé. Az Ipoly, a Garam, a Labore, a Maros, a Kü81