Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
kólába egyszerűen azért, mert az állam zsarnoki rendelettel az ilyeneket bezáratta, illetve elvette, vagy fenntartásukat lehetetlenné tette. De vajon nem jók-e a mi állami iskoláink is? - kérdezhetné valaki. Miért erőltetik a katolikusok az ő iskoláikat, amelyek csak elválasztják a magyart a magyartól és felekezeti viszályokat támasztanak, nem szólva arról, hogy akadályozzák az állam nevelési céljainak összpontosított megvalósítását. A tapasztalat szerint a hitvallásos iskolák nem támasztanak felekezeti viszályokat, ellenkezőleg, biztosítják a különböző vallásoknak a maguk szellemi állományának békés magatartását. Ami pedig az állam nevelési célját illeti, ha ez nem a totális államokban uralomra törekvő pártcél, vagy egyeduralmat igénylő idegen világnézet - amely törekvések ellen éppen a közelmúltban tanúsított erős ellenállást a katolikus iskola -, akkor ez nem lehet más, mint becsületes, hazaszerető, művelt honpolgárok nevelése. E tekintetben pedig katolikus iskoláink mindig megtették kötelességüket és teljes sikerrel működtek. Nem vonjuk kétségbe más iskolák érdemeit. Az állami és a községi iskolákban is sok derék katolikus tanítónk és tanárunk működik, valamikor maguk is katolikus iskolákban nevelkedtek. Egy hiányuk azonban van: a bennük élő katolikus meggyőződést és hitelveket nem érvényesíthetik maradék nélkül, mert mindég tekintettel kell lenniük más vallású tanítványaikra. Azonfelül a nem-katolikus iskolákban a legkülönbözőbb vallási felfogású emberek tanítanak, és így nincs egységes szellem a nevelésben. Megtörténhetik az, hogy például a történelem órán a nemkatolikus tanító úgy tünteti fel Egyházunkat, mint valami maradi, reakciós intézményt, felújítja az Egyház ellen ismert összes rágalmakat, és egyoldalúan kiszínezi a történelmében mutatkozó emberi gyarlóságot, míg a hittanórán a gyermek az Egyház isteni alapításáról és áldásos működéséről tanul. Avagy a természetrajz órán egy materialista tanár esetleg azt magyarázza, hogy nincs Isten és nincs halhatatlan lélek, hogy csak anyag és erő van; a hittanórán pedig, sőt otthon a szülői házban is, helyesen azt tanulja a gyermek, hogy mindeneknek teremtője, végső oka és egyúttal a mi gondviselő Atyánk és örök Bíránk az Isten. Nemde káros összeütközések, zavarok keletkeznek az ilyen ellentétes tanítások nyomán a gyermek lelkében, amelyek kételyekre és hitetlenségre vezethetnek? De ha nem is bántják valamelyik iskolában a vallást, ha az ún. semlegesség nevében csak hallgatnak Istenről, mintha nem is léteznék, vagy mintha jelentéktelen tényező volna az életben -, már akkor is vallásellenes volna az iskola. Mert Istenről hallgatni, Istent tudomásul nem venni, az O szent fölségét bántó, mélyen sértő közöny. A vallási közöny pedig, amelyet így a gyermekbe oltanának, még a hitetlenségnél is rosszabb, mert a tapasztalat szerint könnyebb megtéríteni a harcos hitetlent, mint a lagymatag, hitközömbös névleges keresztényt. Ezzel szemben a katolikus iskolában nemcsak a hittanórán, hanem minden órán katolikus levegőt és szellemet szívnak magukba a tanulók. Itt nem támadhat zavar a gyermek vagy ifjú lelkében ellentétes tanítások miatt, és ez az iskola nem kerülhet összeütközésbe a katolikus szülői ház felfogásával és megszentelt hagyományaival. Itt harmonikusan, egyöntetűen egy célra tör a nevelői munka. Mert nevelnek itt és nemcsak tanítanak! Itt van határozott, fenséges, mindent átfogó nevelési 61
