Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
13. Törökszentmiklóson Mária-nap alkalmával A szónok az Alföldi táj nehéz történelmi éveiről, a Mária-tiszteletről, az ifjúság erkölcseiről, a családról beszélt. Törökszentmiklós, 1948. május 9. A Nagy Magyar Alföld és Nagykunság szívében, Törökszentmiklóson gyúltak ki a Boldogasszony Évének ünnepségei. Hogy miért itt és nem másutt, ennek oka egyebek közt az, mert itt hatalmasan megszaporodtak a nehéz időkben maradék nélkül eltűnt Mária-tisztelők. 1552-1685 közt úgy elpusztította török-tatár, német és magyar ezt a helységet, hogy a 133 esztendőből két részletben, 87 éven keresztül még az ellenség se tudott itt megmaradni a kietlenségben. De 133 esztendeig nem szóltak itt a harangok Úrangyalára; nem ejtette itt ki senki Mária drága nevét; jó ideig, 180 esztendeig nem élt itt katolikus pap. És amikor az első 1740-ben megjelent a telepesek II. rajaként érkezett katolikusok körében, a török mecsetből visszaépítették kápolnájukat, majd templomukat (1748). Nagy idő pereg le a századok rokkáján, amíg a mecsettől eljutunk a kápolnán, templomon át a mai kéttornyú templomig. Eleinte egész birodalom a kevés hívővel induló szentmiklósi plébánia; beletartozik Túr, Turkeve, Dévaványa és Kisújszállás is. A múlandóság földjén, ahol eltűntek a Balók, a Szalókyak, sőt minden magyar ős: vigasztaló és hálálkodásra érdemes gondolat - a Mária Édesanyánknak ma meg is köszönjük országos ünnepséggel, hogy őseink itt újból gyökeret vertek, mert keserves ám meggyökereztetni az új telepeseket. Megköszönjük a 200 éve létesült plébániát.3 Nagy földi és örök érték egy helységre az önálló plébánia. Én többször láttam, mint sírta végig egy új plébániás helység az első éjféli szentmisét, az első feltámadási, úrnapi szentséges körmenetet. De köszönjük, hogy az Úr a katolikus családi élet felsőbbsé- gén keresztül úgy megemelte itt a Mária-tisztelők táborát. 1750-ben 520, 1856-ban 4666,1900-ban 9600,1941-ben 18.698 a törökszentmiklósi római katolikusok száma. Amit látunk kicsiben, az mutatkozik nagyban is. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1840-ben 108.762 (52,9 százalék), 1941-ben 282,071 a római katolikus lélekszám (64.1 százalék). A katolikus életben rendkívüli szerepe van az állapotszerű kötelességek hívő és becsületes teljesítésének: tiszta ifjúság a házasság előtt, bűntelen élet a házasjogokkal a családi szentélyben. Ez a Mária-tisztelet komoly következménye és követelménye. 56