Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem minden ítélet átadatott a Fiúnak és Ő ítél felettünk minden pillanatban, de különösen ítél majd halálunk után a különítéleten és majd egykor befejezésként a nagy világítéleten. Végrehajtóhatalmat is gyakorol a Krisztus Király és eme végrehajtóhatalomnak jelentkezése, az Ő ítélőszéke előtt nem lehet meglépni sem a határon keresztül, sem öngyilkossággal. Számot kell adni minden tettünkért és kinek-kinek megfizet érdeme szerint: büntetéssel, avagy jutalommal. De hát ellenvetik a világ oldaláról, hogy az Ő országa nem e világból való. Hát ez tiszta igazság! Mert maga az örök Igazság mondta ezt. De nem mondta Krisztus Király, hogy az Ő országa nincs e világon, nem mondotta, hogy az Ő országából ki kell kapcsolni a földet, a világot, az emberiséget, sőt éppen O mondotta: Minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön.5 És nagy tévedés volna - mondta a Krisztus Király ünnepét kihirdető pápai enciklika - ha a polgári ügyekkel szemben Krisztusnak az uralkodói jogát tagadásba venni merészelnék. Amennyire igaz, hogy a Krisztus Király országában a belépő a bűnbánat, a hit és a keresztség és Krisztus Király országának a polgárait az igazság éhezése és szomjúsága, a kereszthordás és az önmegtagadás jellemzi, annyira igaz viszont az is, hogy a Krisztus Király országának a polgárainak egyéni, családi, állami, társadalmi és egész emberi életét az Ő tanításai és törvényei szerint kell élnie. Messze terjed tehát Krisztus Király jogának a hatalma, amely egyénben, a kis országban, a Krisztus országában kiterjed a legtitkosabb gondolatokra, legelrejtettebb vágyakra, a szavakra, cselekedetekre, mulasztásokra. Az O hatalma és jogköre, de kiterjed a világ kétmilliárd élő emberére, és a sírok felett is azt énekli az Egyház: Krisztust, akinek mindenek élnek, jöjjetek, imádjuk. Kiterjed ez a hatalom ide a földre, ezen túl beérkező emberi életekre is, kiterjed országokra, kiterjed világrészekre és tart a világ végéig, sőt ez a krisztusi ország, ez megyen át az örökkévalóságba is. Ha pedig a Krisztus Királynak alattvalói itt vagy ott, tegnap vagy holnapután az apostol szavai szerint emberek rabszolgáivá alacsonyodnak,6 a Krisztus Király szabad polgárainak a méltóságából és ha azt mondanák lázadva: nem akarjuk, hogy az a Krisztus Király uralkodjék felettünk, Krisztus Király akkor is uralkodó marad, az Ő országa, az Ő jogara akkor is megmarad, sőt ez a magatartás is akarva - nem akarva a Krisztus Király jogarának a megdicsőülésére vezet. Hát az egyházüldözök is megdicsőítik Krisztus Királyt? Az egyházüldözők életük lealkonyodásakor vagy jobb vagy bal latrok lesznek és mint egyházüldözők is megdicsőítik Krisztus Királyt. Napóleon két pápát7 hurcoltatott el fogságba, meggyalázta katonaságával a Vatikánt, legyűrte a francia egyházat és Szent Ilona szigetén mint száműzött rab fön- séges vallomást tett a Krisztus Királlyal szemben és mint alázatos katonája a Krisztus Királynak fejezte be földi életét. A szomorú emlékű Hitler, aki hirdette, hogy semmi és senki nem akadályozhatja meg, hogy ő jelölje ki ezer esztendőre Európának és a világnak életét és pár év alatt kiirtja a katolikus Egyházat az ő birodalmából és lám, pár esztendő múlva pontot tesz az életére, ő maga omlik össze egymagára irányított revolvergolyóval. A horogkereszt összeomlik, romja fölött fénylik titka Krisztus keresztfájának. És ez 158