Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)

Szentbeszédek

- És mondjátok, Szent István népe tette ezt? Nehéz elgondolni is.- Magyarok tették, de a vezérük idegen volt, Szent Gellért olasz honfitársa; de a magyarok felültek annak, akinek se teste, se lelke nem volt magyar. A krónikákban fölírva találjátok, hogy szerintük mi ketten, a két Mária-templom fogadtuk be ide­iglenesen a véres tetemet. Aztán különös dolog folytatódik a Dunán. A püspök kíséretét, püspököket, pa­pokat, híveket a gyújtogató, gyilkoló pogányok szorítják neki a Dunának. Szolnok ispán lovastul ugrat be a folyóba. Már-már - úgy látszik - szerencsésen megmene­kül, mert ott van közelében csónakon keresztfia Murtemér, aki kezdi is már a csó­nakba besegíteni. Ekkor ordítás jön a partról: Életeddel játszol, ha segíted; a nép el­lensége! A már-már segítő két kéz felemelkedik és a keresztfiú evezőlapátja lesújt az ispán fejére. Az ember, lássátok, tud nagy, hős és szent lenni, erényre lendülni; de ha karámba kerül, nyáj-ember, tömeg-lény lesz, a jelszó megremegteti; atyjára és lelkiatyjára, édesanyjára és Anyaszentegyházára is emeli a kezét vagy legalább a torkát adja ellene. 2) A török kitakarodása után magános utas érkezik egy lélekvesztőn hozzám; jól szemrevett engem. Nemsokára 1000 akó bor érkezett a Dunán; abból hozták helyre megromlott boltozatomat és tetőzetemet. Ez a látogató a főváros eleddig legna­gyobb, az országnak is egyik első jótevője; az ő és XI. Ince pápa pénzén szabadítot­ták fel az országot. O a jótékonyság elfelejtett csodája: Széchenyi György prímás. 3) A mi híveink, a ti őseitek nagy Mária-tisztelők voltak. Amikor Buda és Pest felszabadult és a Mária-tisztelő Jenő herceg Zentánál újabb nagy csapást mért a ta­karodó török hadra, Tabánban és a Belvárosban a családok mind mondották estén­ként otthon a lorettói litániát hálából és további győzelemért. Szombat estéken pe­dig körmenetben vonult az egész népem innét a Szentháromság-szoborhoz. 4) De a legmeghatóbb élményem mégis talán az, hogy papjaim akkor, amidőn a chartáknak híre-hamva se volt, védelmükbe vették az emberi méltóságot az ellen­ségben, a pogány törökben. A török másfél századon át mindent megtett, hogy ne legyen rokonszenves a magyar előtt. Innét, ha nem is menthető, de némileg érthe­tő, hogy az utóharcokban ittrekedt török foglyokkal itt Pesten is egyesek keményen bántak. A papjaim felkeresték a fogolytartó gazdákat és ma is cseng, de kell is csen­genie annak, ami mondottak: Ezek is Isten teremtményei, felebarátaitok, az értük is meghalt Jézusban testvére­itek, akikhez szeretettel kell lennetek. Igaz, rengeteg magyar foglyot meggyötörtek a törökök, de nem ezek felelnek érte. A magyar foglyok szenvedése inkább arra int, hogy ti, mint a megbocsátó kereszténység vallói, legyetek emberségesebbek a törö­kökhöz. Amit nem kívánsz magadnak, te se tedd azt soha másnak. Bűnöket elítélni csak annak áll jogában, aki biztos abban, hogy a bűnösök helyében ő azokat a bű­nöket nem akarja elkövetni. Megáll az idők tanúja. Átveszem a szót tőlük, mert ő hangerősítő nélkül kissé már fáradt. Itt állt a pesti révnél 900 éven át az Egyházból, mint édesanyából való két édes­testvér, a fővárosi katolikus hitéletnek két tiszteletre méltó nesztora, mint a nagy múlandóságból kiálló két szilárd szikla, az állhatatosság és hűség emlékjele. De ott 116

Next

/
Thumbnails
Contents