Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Erdő Péter: Ajánlás

soha nem tántorodott el. Világosan eligazodott a bonyolult történelmi helyzetekben. Döntései helyeseknek bizonyultak. Sok befolyásos személlyel állt rokonságban, de ezt a maga érdekében soha ki nem használta. Édesanyját korán elveszítette, de éppen félárvasága lett külön, személyes kegyelem a számára. A szó szoros értelmében az özvegyek és árvák pártfogója és segítője volt. Már germanikus kispaptársai meglátták benne a tehetséges, a legfontosabb egyházi feladatokra hivatott személyiséget. Főpásztorai bizalmát élvezte; nekik mindenben engedelmeskedett, sőt szeretettel és hűséggel kötődött hozzájuk. Különösen megmutatkozik nagysága abban, ahogyan Mindszenty bíboros fogsága idején a híveket főpásztoruk iránti hűségre buzdította. Ha egyesek kissé szigorúnak tartották is, önmagához még szigorúbb volt. Segítő szeretettel fordult a szegények, különösen a gyermekek felé. Számos szentbeszéde maradt fenn. Ezek kiváló szónoki képességét bizonyítják. Gördülékeny stílusa, szentírásismerete, az ókori kultúra iránti érdeklődése és a hallgatóság figyelmét megragadó, színvonalas retorikai megoldásai mind ezt tanúsítják. Jó kedélyét, humorát barátai sokszor megtapasztalhatták. Számos beosztása sokoldalúságára utal. Tudományos tevékenysége, egyetemi oktatói szereplése, egyházi peres és közigazgatási ügyekben kifejtett széleskörű munkássága nem távolította el az egyszerű emberek problémáitól. Az egyházi gazdasági ügyeket önzetlenül, „jó sáfárként" intézte. Amikor pedig káptalani helynökké választották, a veszély tudatában elfogadta a keresztet. Nem kereste a hősies helyzeteket. Nem hívta ki a sorsot, csak éppen hűséges volt - mindhalálig. Személye az új rendszernek útjában volt. Ezért kellett a kistarcsai internálótáborban szenvednie és meghalnia. Még halálát is eltitkolták. Elföldelték, de halotti anyakönyvezését csak évekkel később rendelték el.

Életének részleteiben titokzatos jelek villannak fel, egy-egy helyzet mintha előrevetítené a vértanúságot, vagy a végsőkig való hűséget. Aki a kicsiben hű, arra sokat bíznak, az bemegy Ura örömébe (Mt 25,21.23). Meszlényi püspök káptalani helynöki beköszöntő körlevelében, 1950 júniusában ezt írta: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget meg nem tagadtam soha". Szokatlan szavak ezek egy ilyen körlevélben. Mindezt néhány nappal elhurcolása előtt írja. Mintha nem is csupán az egyházmegye papságához szólna, hanem magához a Mesterhez. Mintha az ő segítségét kérné a nagy próbatétel előtt. Óhatatlanul felötlenek bennünk Szent Pál szavai: „A jó harcot megharcoltam, a pályát befutottam, a hitet megtartottam..." (2Tim 4,7). De ugyanilyen mélyértelműek a káptalani helynökké való megválasztása alkalmából küldött egyik papi gratuláló levél szavai is: „Nehéz időkben és körülmények között vette át a főegyházmegye kormányzását, de hisszük és tudjuk, hogy bölcs tapasztalataival és Isten adta képességével úgy vezeti majd főegyházmegyénket, hogy Isten dicsősége, a lelkek üdve előmozdíttas- sék". Nem ennek az ellenkezőjét látszottak igazolni az események? Az új

6