Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

A családi háttér és a rokoni kör

Ugyanis idegeivel probléma van, elővette egy régi baja, és be kellett vonulnia a klinika zárt osztályára. Ügyét felkavarta valaki, és beidézték a népbírósági tár­gyalásra mint tanút, de utána az ő ügyét is elővették. Felesége idegrendszerét csodálja, hogyan tudja kicsiny háztartásukat fenntartani. „Csak megáldott a jó Isten, amikor őt páromul adta nékem". Koméit számtalan alkalommal kihall­gatták, letartóztatták, majd szabadlábra helyezték. Bizonytalan, hogy mennyi ideig. Az ügyvédje azt remélte, hogy szabadlábon védekezhet. Úgy tűnik, hogy ekkor Kornél tűzifa kereskedésből tartja fenn családját. „Kissé most nehéz elhe­lyezni tűzifát. Tekintve, hogy mázsánként 20 fillér a jutalékom, bizony így nem keresem meg hetente a 20 forintot, de az is valami". Kornél 1947-ben elhunyt. Ekkor a felesége, Magdolna Budapesten mozipénztáros volt. Később, 1948-ban Baranyában mozibérlő lett, de a mozit is államosították, és elvették tőle. Zoltánnak testvérei felé irányuló szeretete mutatkozik meg a következő esetben is. 1921-ben a Pesti Hazai Takarékpénztárnál letétbe helyeztek két da­rab részvényt, amelyek az ő és testvérei tulajdonát képezték. A haszonélvezet viszont özvegy Burszky Dánielnét, Zoltán ügyvéd nagybátyjának feleségét illette meg. Az egyik részvényt Meszlényi Ilona úrnőnek szolgáltatták ki.44 Zoltán azt válaszolta, hogy erre az egyre sem tart igényt, azt Miklós és Mária testvéreinek tulajdonába engedi át. A második világháború után kialakult nehéz időkre jellemző a következő levélben ecsetelt helyzet. Valószínű, hogy Zoltán nagybátyjától, Kornéltól származik, aki Ghibardi Izabellát vette nőül. A levél 1946. június 25-én kelt.45 Kornél azt írja, hogy igen sürgős ügyben, mint a család legfőbb feje és legtehet­ségesebbje, kellene intézkedni. „Édes Anyád, Juliska néni, már húsvét óta ná­lunk van. Miután elpanaszolta nincstelen helyzetét, menedéket nyújtottam neki 1946. augusztus végéig". Arra a szobára, ahol most a mostoha anya tar­tózkodik, nekik is szükségük van. Utána nézett, hogy fia, Kornél, Héderváry Jancsi, Kubányi Kornél, Miklós felesége, Mariska néni, a nővére, mind jobb helyzetben vannak, egyben Juliska lekötelezettjei. Ők harminc éve nem látták Juliska nénit és jól esett, hogy meglátogatta őket, de nem tudják miből eltartani. Ma is állás nélkül van a levél írója, és emiatt nem tud róla gondoskodni. Kornél azt kérte, hogy Zoltán testvérei között intézkedjék, hogy vegyék magukhoz. Ennek a levélnek az alapján megállapítható, hogy ezután, 1946. október 8-án Zoltán püspök magához vette mostohaanyját. Ő tehát vendégként beköltözött - ideiglenes jelleggel - a segédpüspöki palotába, a bazilikával szembeni házba, Esztergomba a földszintre.46 Állandó lakása Budapesten volt, a Mexikói u. 35/b 44 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 2. Hivatalával kapcsolatos levelezés. Nr. 60.1921. 45 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 1. Családi levelek. 1946. jún. 25. Nr. 4. 46 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 2. d. Gazdaság. 3. Háztartás, lakásügyek. Nr. 2. 29

Next

/
Thumbnails
Contents