Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Névjegyzék és mutató

umot alapított. 1565-ben a rend generálisa. Az II Gesu templomot építette Rómában. 1671-ben szentté avatták. 41 Festetics György, tolnai gróf 17 Feszty Masa Mária (1895-1979) festőnő. Feszty Árpád és Jókai Mór fogadott leányának, Jókai Rózának a lánya. Az iparművészeti Főiskolán kezdte tanulmányait, amit Münchenben folytatott. 1940-től vallásos témájú képeket és számos szentképet fes­tett. 143 Filó Károly (1876-1935) 1924-ben az első plébános Budapest-Tisztviselőtelepen. Jelen­tős irodalmi munkássága ismert. 96 Findura György 18 Findura Imre (1844-) könyvtáros. Rimaszombatban született. Az Országos Statisztikai Hivatal könyvtárosa 1869-től. 21 Findura István (1824-) rozsnyói tanár, kanonok. Rimaszombatban született. Rozs­nyói tanársága után 1857-ben Sőregen plébános, espereshelyettes, várgedei tan- felügyelő. 21 Fiska Mariska 147 FloeckSJ 42 Foglár György 172 Forster Gyula (1846-1932) pusztaszeri báró. író, főrendiházi tag. A műemlékekkel fog­lalkozott. Jogot végzett, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a vallás- és tanulmányi alapokat ellenőrző bizottság elnöke. 56, 57, 70, 71 Földes György (1931-1997) államvédelmi ezredes. Műszerész volt, amikor 1945-ben belépett a pártba. 1948-ban a Belügyminisztérium szolgálatában rendőrnyomozó, 1949-ben az állambiztonsághoz került „a belső reakció elleni munkaterületen". 1952-ben háromhónapos pártfőiskolát végzett. 1956-ban a szovjetek oldalán harcolt. 1957-ben valuta felelőtlen kezelése miatt lefokozták, de megbocsátottak neki. 1958- ban hírszerző olasz-vatikáni munkaterületen, ahol 1962. június-1966. október között rezidens. Közben 1959-1962 között elvégezte a hároméves Idegen Nyelvi Főiskola olasz szakát. 1972-től illegális szakszolgálatra került át. 1973-ban németül tanult. Ez­redesi rangot ért el, 1989-ben nyugdíjazták. 195, 196 Fraknói Vilmos (1843-1924) történész. 1878-ban nagyváradi kanonok, Az MTA főtitká­ra 1879-ben. 1892-ben arbei választott püspök. A római Magyar Akadémia és a Pá­pai Magyar Egyházi Intézet megalapítója. 35 Frey Vilmos (1883—) főispán. Jogot végzett. 1922-ben Esztergom vármegye főjegyzője, majd árvaszéki elnök. 1934-ben esztergomi alispán, 1940-ben főispán. 35,96 Frater szerző 182 Friedmann 118 Frigyes Mária Albert főherceg (1856-1936) Katonai pályára szánták. Ferenc Ferdinánd halála után az osztrák-magyar csapatok főparancsnoka 1917-ig. Magyarországon is voltak birtokai. 33 Fröhlich Xav. Ferenc Cyprian OFMCap (1853-1931) 1889-ben megalapította a Sera­phisches Liebeswerket a gyermekek számára. Altöttingben működött. Később lelkigyakorlatos házat is kialakított. 1921-től Csehszlovákiában és Kárpátalján működött. 36 Fülöp (ur. Kr. e. 4-Kr. u. 34) fejedelem. Heródes és Kleopátra fia. A genezáreti tótól Keletre eső területeken volt negyedes fejedelem. Caezarea szintén az ő alapítása. 186 Füzesséry István 131 270

Next

/
Thumbnails
Contents