Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)
Erdő Péter: Meszlényi Zoltán képtalani megválasztásának egyházjogi háttere
nek értelmében „a kommunista országok" joghatóságuk gyakorlásában várhatóan majd akadályozott püspökeinek „minél hamarabb két helyettes ordináriust (ordinarius substitutus) kellett kinevezniük. A megyéspüspök felfüggesztése, letartóztatása, száműzetése vagy olyan mérvű akadályoztatása esetén, amikor levélben sem érintkezhet egyházmegyéjével, ezeknek a helyetteseknek kellett átvenniük az egyházmegyék kormányzását, éspedig úgy, hogy a főpásztor elhurcolása után a főpásztor első jelöltje lép elő."17 Neki is azonnal ki kell neveznie maga mögé (titokban) egy utódot, akinek elég annyit elárulnia, hogy az utána következő utód már ki van nevezve. Vagyis a ténylegesen joghatóságot gyakorló kinevezi az őt követő tartalékos utódját. „Ha az első helyettes ordinárius is valamiképpen akadályoztatva lesz, akkor utána következik a püspök második jelöltje."18 Őutána következik az első helyettes ordinárius által kinevezett várakozó, azután a második helyettes ordinárius által őmögé kinevezett pap és így tovább. Ha pedig a püspök akadályoztatása idején meghal, ugyanígy követik egymást a helyettes ordináriusok, feltéve, hogy a káptalani helynök jog szerinti megválasztása a rendkívüli körülmények miatt továbbra sem lehetséges. Aki az egyházmegye kormányzatát így átveszi, annak a kormányzás átvételének tényét - ha lehetséges - mielőbb jelentenie kell az Apostoli Szentszéknek, és szintén kötelessége a maga részéről egy utódnak a kinevezése is, aki a már korábban kijelölt, tartalékban lévő helyettes ordinárius után másodikként veheti át szükség esetén az egyházmegye kormányzását. Mindezek a helyettes ordináriusok a szentszéki rendelkezés értelmében a megyéspüspökökkel azonos jogokkal rendelkeznek, és rendkívüli felhatalmazásaik is vannak, különösen a szentségek kiszolgáltatása területén, amelyeket a szentszéki dokumentum részletesen fel is sorol. Csak a püspöki ordót feltételező cselekményeket nem végezhetik, amennyiben ők maguk nincsenek püspökké szentelve.19 Ezek alapján a helyettes ordináriusok nem pusz17 Tempfli 149. 18 Uo. 19 Vö. Tempfli 149-150. A szentszéki rendelkezés latin szövegét idézi egy nagyváradi egyházmegyei példány alapján Tempfli uo. 149-150, 214. jegyz. és 963 (5. sz. függelék): „Nominatio substitutorum. Episcopi residentiales duos sacerdotes quamprimum nominent, qui quum sedes ob Episcopi captivitatem, relegationem, exsilium aut inhabilitatem ita impedita sit, ut ne per Litteras quidem cum diocesanis libere communicare ipse possit, dioecesis regimen suscipiant, sibi invicem succedendo secundum ordinem ab ipsis episcopis statutum. Iidem sacerdotes episcopo mortuo, unus post alium succedent, quoties ob circumstantias electio Vicarii Capitularis ad normam luris impossibilis omnino evadat. Qui dioecesis regimen, ut supra, suscepit, quam primum, si id fieri possit, Apostolicam Sedem de assumpto munere certiorem reddendam curet et sacerdotem statim nominet, qui sua vice, alteri iam electo succedat. 236