Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Az ember

ahol ő is elférhet. Majd magához vette a püspöki lakba, és 1948 után társalkodónői állást talált számára. A kedves mostohát mamának szólította. Mindez inkább a jó fiú tulajdonságáról tesz bizonyságot, és nem a ridegségéről. Egyébként a testvérei közül ekkor még Mária, Héderváry Jánosné élt.

Egészségi állapotával többször voltak komolyabb bajai.733 Egyszer súlyos epeműtéten esett át, hónapokon tartott a gyógyulása. Basedow-ját többször kezeltette, a Tátrában is több esetben volt. Az utóbbi időben gyomorbántalmai- ra és rossz fogaira kezdett panaszkodni. Lakásán egy idősebb özvegyasszony, Csorvássyné végzi a takarítást, étkezni a Szociális Testvérek konyhájára jár (Káptalan tér 6). Valóban az egészségi állapota nem volt a legjobb. Ebben az időben többször vásárolt a püspök számára Csorvássyné Igmándi vizet, keserűsót, ami gyomorpanaszait igazolja.

Kovrig Béla mindenkinél jobban ismerhette Meszlényi Zoltánt, akiről így írt: „Az egyházjog legkitűnőbb ismerője, szakértelme éppúgy fénylik a Vatikán, mint a magyar papság előtt. E téren vele csak egy Sipos734 vetekedhet. Róma neveltje. Serédi ezt a hatalmas aktivitású, nagyszorgalmú, fáradhatatlan embert arra használta fel, hogy vele hajtassa végre a prímási és a káptalani birtokok modernizálását, jövedelmezőségük fokozását annak bizonyítása végett is, hogy az egyházi birtokok átlagosan magas terméseredményeket mutatnak, és így a rajtuk folyó gazdálkodás közérdekből előnyös. Meszlényi fanatikus hévvel látta el feladatát."735

Milyen volt a püspök? Amint Serédi Jusztinián írta, termete megfelelt egy püspöki alkatnak. Tehát jó megjelenésű volt, aki kezdetben szívesen időzött mások társaságában. Amikor gondtalan volt, akkor jókedvű, sziporkázóan szellemes tudott lenni. Szerette az embereket, különösen a társadalom peremére szorult gyermekeket, akiket az Országos Gyermekvédő Műve kapcsán ismert meg. Értük nem sajnált semmilyen áldozatot, még a lehetetlent is megkísérelte, amikor saját pénzéből juttatott nekik. Amellett szerény volt, hiszen köszönetét nem várt, mindig titokban tett jót. Szerény volt akkor is, amikor a második világháború után az utazáshoz bőröndje sem volt, így valakitől kölcsön kért. Amikor nem jutott új cipőre, akkor cipésszel javítatta meg régi cipőit.

Tudós alkatú volt, aki szívesen kutatta az igazságot, hogy könyveivel mások szolgálatára legyen. Levéltári kutatásai azt bizonyítják, hogy nem csupán a nagy igazságokkal szemben volt fogékony, hanem az árnyalatok finomságához is értett. Az igazságot mindenek fölé helyezte, és nem alkudott meg a kisebb értékű igazsággal. A püspöknek tehát sok jótulajdonsága volt. Később, amikor

733 ÁBTL 3.1.9. V-71.165. 56. o.

734 Sipos István (1875-1949) egyházjogász, pécsi kanonok. A pécsi szeminárium tanára, rektora.

733 ÁBTL 3.2.4. K-384/2.19. o.

207