Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Megfigyelése

lamvédelmi Hatóságnál hírszerző lesz. Ekkortól kezdve figyelte meg az eszter­gomi aulát. 1949-ben azonban dekonspirált, félt a következményektől, ezért illegalitásba vonult. Ekkor Budapesten lakott, és ellopott egy levéltárcában talált iratot, amely Kasper László nevére volt kiállítva, és ezen túl ilyen néven szerepelt. Új néven utazott Nagykanizsára, ahol a biztosítóhoz ment dolgozni, ahonnan okirathamísitás miatt 1950 szeptemberében elbocsátották. Ezután beiratkozott a Dolgozók Ifjúsági Szövetségébe, ahol november 14-ig titkárhe­lyettesként dolgozott. Majd az úgynevezett Fehér Gárdába lépett, amit jobbol­dali szervezetnek tartottak. Ixnert 1950. november 16-án beidézték Nagykani­zsáról Zalaegerszegre a bíróságra, és ötévi börtönre ítélték. Ez a személy volt az, aki adatokat gyűjtött Meszlényi Zoltánról. A megfigyelési dosszié azért is érdekes - ám nem szokatlan -, mert különböző lapszámozások szerepelnek benne, és nem kronológiai sorrendben szedték össze az anyagot. Mivel Kasper 1948-ban már nem jelentett, 1948. április 27-étől Abonyi János vállalta magára a megfigyelést.666 A következő jelentés 1949. május 22-én kelt Balassagyarmatról.667 A június 19-i jelentést egy Kádár (!) nevű vette fel.668 Vé­gül Kalmár Emil ávós főhadnagy 1950. június 17-én Budapestről vette és to­vábbította a megfigyelés eredményét.669 Ezt a nevet nem lehetett azonosítani. Egy Földes György hadnagy által felvett vallomás is olvasható Meszlényivel kapcsolatban.670 Érdemes Földes György pályafutásáról némi szót ejteni. Az 1931-ben született műszerész 1945-ben, alig 14 évesen párttag lett, és igen ha­mar, 1948-ban már a Belügyminisztérium szolgálatában állt mint rendőrségi nyomozó.671 Műszerészként 1949-től az állambiztonság területén vezető be­osztásban szerepelt, amire így emlékszik: „1950-ben a klerikális elhárító alosz­tály helyettes vezetője lettem."672 Tehát az általunk tárgyalt időszakban éppen az egyháziak megfigyelését végezte, köztük volt Meszlényi Zoltán püspök. Véletlen-e, hogy éppen 1952-ben kapta meg a Magyar Népköztársaság Érdem­érem ezüst fokozata kitüntetést? Ebben az évben végezte el a három hónapos pártfőiskolát is. 1956. október 30-án „Budapest védelmében" a szovjet csapa­tokhoz ment, és velük tért vissza. Igaz, hogy a következő évben valuta felelőt­len kezelése és kiosztása miatt lefokozták, azonban ezt megbocsátották neki, és további előléptetésben az ezredesi rangot érte el. 1958-ban már „hírszerző az 666 ÁBTL 3.1. 9. V-71165. 37. o. 667 ÁBTL 3.1. 9. V-71165. 35. o. 668 ÁBTL 3.1.9. V-71165.51. o, Kádár János belügyminiszter nem jöhet szóba, azonban több Kádár nevű teljesített szolgálatot, igy Antal őrmester, József őrnagy, Sándor százados. <*» ÁBTL 3.1.9. V-71.165 58. o. 670 ÁBTL 3.1.9. V-71165. 48. o. 671 V. ö. ÁBTL 2.8.2.1.1072. Földes György dosszié 672 ÁBTL 2.8.2.1. 1072. 55. o. 195

Next

/
Thumbnails
Contents