Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)
A szeminaristák között és pro-directorként
lelőbb tiszteletet, akkor épen maradt jobbját elhoztuk ide Esztergomba. A pápa követe, a bíboros kollégium képviselői, püspökök és az ország nagyjai kísérték a Szent Jobbot ide, elhozták a bazilika kupolája alá, ahol körülállottuk, és megadtuk úgy az ereklyének, mint a Szent Király emlékének a legnagyobb tiszteletet, amire magyar lelkünk képesnek érezte magát abban a szent pillanatban. Ott voltak az ereklye körül a Szent Királyról nevezett esztergomi ősrégi szeminárium növendékei is. A meghatottság pillanatában ezechieli látomásom volt. Mintha megmozdult volna a Szent Jobb, s ujjai áldásra rendeződtek volna. Úgy éreztem, hogy a Szent Jobbnak ez az áldó gesztusa jutalom az idősebb nemzedéknek, erő és biztatás az utánunk jövőknek, akiket az Alma Mater jelenlevő növendékei képviseltek. Erő és biztatás arra, hogy szeressünk a Szent Király nyomdokaiban járni, szeressük az ősi intézményeket, melyeknek királyi akarattal rakta le alapjait, szeressük a főpapot, akinek első elődjét maga mellé rendelte tanácsadónak, és szeressük a magyar népet, melyet mindnyájan szolgálni akarunk. Soha jobban nem éreztem át Esztergom szerepét saját sorsomban és paptársaim sorsában, és az Alma Mater mai növendékeitől azt szeretném kérni, kíséreljék meg utánam érezni azt, amit én akkor éreztem." Major Sándor 1944-ben volt esztergomi szeminarista. Emlékezése szerint a szeptembertől kezdődő év nyugodtan kezdődött, azonban decemberben a szovjetek elfoglalták a várost, és emiatt 8-án leköltöztek a kispapok a pincébe, ahonnan csak 1945. március 25-én jöttek fel. Serédi Jusztinián szándéka szerint a teológiai tanárok órarendszerűen tartották meg az órákat a boroshordókon ülő kispapoknak. A szeminaristák a boroshordók és almás szekrények közötti ágyakon aludtak. Major Sándor az indexet vitte egyik alkalommal aláíratni Meszlényi püspökhöz, a pro-directorhoz. Akkor még mindennap feljártak az esztergomi kanonokok a bazilikába a teljes zsolozsma elmondására. Mindig velük ment Meszlényi püspök is. A kispap a szeminárium ablakából figyelte, hogy mikor mennek zsolozsmázni a kanonokok, és amikor látta, hogy befejezték a zsolozsmát, és visszatért ki-ki lakásába, akkor bekopogott Meszlényi püspökhöz. Ő szívesen fogadta a kispapot. A szeminarista zsolozsmát látott a püspök kezében, és megkérdezte, hogy újból zsolozsmázik-e a püspök úr. Mire a válasz az volt: Á Fiam, asz ott nem ér semmit - mondta kissé szlovákos kiejtéssel.617 Ugyanis a kanonokok kissé szórakozottan végezték az imát. Tehát a püspök szükségét látta, hogy összeszedetten mondja el a papi zsolozsmát. Egyébként kissé szórakozottnak ismerte Meszlényit, elképzelhető, hogy a prí- mási birtokok sok gondot és törődést jelentettek számára. A szemináriumban víz ekkor már nem volt. A jeges Dunához jártak a kispapok, hogy jeget törjenek, és abból nyerjenek vizet. Élelmezésük is igen szerény 617 Hiába ítélték névtelenségre...Meszlényi Zoltán vértanú püspök=Új Ember 2008. dec. 21-28. 178
