Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Pasztorációs tevékenysége

szertartást végezték. így burkolja be a ti imádságaitok tömjénfelhője állandóan az új oltárt, a miséző papot s magát a kenyér alá rejtőző Krisztust."

Egy fővárosi új harang megszentelésére 1948. október 10-én került sor. A püspök a harang funkcióját fejtegette beszédében.534 A szentelő püspök kívül- belül megmosta a harangot, azt jelezve, hogy amikor Isten szavát hirdeti, tisztának kell lennie. „A harang szava mindnyájunknak szól. Hívja az ártatlanokat, a kegyelmi életet élőket, hogy siessenek a Vőlegényhez, aki várja lelkünket, mint saját menyasszonyát. Hívja az eltévedt bárányokat, a bűnösöket, akiket a Jó Pásztor hívogató szavával keres, és vissza akar terelni a nyájhoz, és hívja a megátalkodott vétkezőket is az utolsó ítélet harsonáinak hangjával, előre hirdeti nekik az ítéletet." A harang azonban a holtakat is hívja: „S ez a harang, mely annyiszor hívott életünk folyamán, elkísér sírba tételünkkor is s elmondja biztató szavát hozzátartozóinknak és barátainknak, akik körülállják a sírt... Csilingeli a lélekharang, hogy a lélek jelentkezik az Úr előtt, és szomjazó lélekkel keresi a dicsőséget, melyet Isten mindenkinek megígért, akik kitartottak az ő szereteté- ben mindhalálig... a harang megszólal többször napjában, háromszor, négyszer, vagy néha még többször is. De ha én arra gondolok, hogy a harangszó azt is hirdeti: ember, nézz az ég felé, Sursum corda,535 akkor azt szeretném, hogy a mai időkben szinte negyedóránként szólaljanak meg a harangok..."

A püspök elmegy a balassagyarmati temetőkápolna megszentelésére is, amelyet a plébánia Historia Domusa is megörökített.536 A plébános megnagyobbította a kápolnát, és temetkezési fülkékkel látta el. Ezt szentelte meg Meszlényi. Az ekkor elmondott beszédében a püspök a temető nyugodt csendjét szembeállítja az 1929-ben látott itáliai halott városnak az iszonyú csendjével: „A mai viszonyok között, amikor embermilliók pusztítják egymást, és terjesztik az egész földrészen az enyészetet, ezen a helyen ma szólhatnék-e másról, mint arról, amit a temetők kapujára vésett egyetlen szó jelent: Feltámadunk." Szent Pálra hivatkozik. „Az ő nyelvezetében a halál elalvás, a hívő embernek földi elmúlása, elszendergése, elalvása Krisztusban, egy állapot, mely nem végleges, és már előre jelzi, hogy az alvás után ébredés következik...a temetőben csend van, nyugalom, látszólag élettelenség, és mégis érezzük egy örök élet leheletét. Ezért jövünk ide szívesen, nem tartjuk nyomasztónak csendjét, úgy, mint a nagy romvárosokét. Evekkel ezelőtt egyszer egy borongós őszi napon elvetődtem a Tiberis torkolatánál fekvő régi Ostiába. Valamikor ez volt a régi Róma kijárata a tengerhez, virágzó, nagy kikötőváros. Azután betemették évezredek viharai, s az utóbbi évtizedekben kiásták, mint a távoli nagy romvárosokat. Ma ott állanak a régi falak, beszédes tanúságaként egy letűnt

534 Alázatos szolgálat 322. o.

535 Fel a szívekkel, a szentmisében hangzik el.

536 Alázatos szolgálat 153. o.

152