Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)
Pasztorációs tevékenysége
szintre.517 Állandó lakása Budapesten volt a Mexikói u. 35/b sz. alatt. Elköltözése Nagykökényesre, 1949. május 24-ére esett. Somlói Ferencné közlése szerint úgy került Varjas Júlia oda, hogy Zoltán püspök keresett számára egy társalkodónői állást, eközben teljes lakberendezése a Mexikói út 35/b szám alatt maradt. A mostohaanya 1967-ben halt meg Budapesten, tehát már Zoltán exhumálása után. Csapó Kálmán 1909-es magyaratádi születésű, állami kereskedelmi középiskolai megbízott igazgató 1947. augusztus 15-én beköltözött az emeletre, és állandó főbérlőként lakott a püspöki lakban. Vele lakott felesége Zsigmond Sarolta háztartásbeli és 1941-es születésű leányuk Etelka. A püspöki lakásba 1949. április 8-án költözött be az 1913-ban, Fehérvárcsurgón született Takács József mint főbérlő, repülőgépszerelő. Vele lakott az 1921-es rábahídvégi származású felsége, Kovács Mária háztartásbeli. Három gyermekük is volt. Velük lakott az apa féltestvére, Takács Mária, háztartásbeli, aki 1906-ban született Fehérvárcsurgón, de októberben Újpestre költözött. PASZTORÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE A papság lényegéhez tartozik a krisztusi parancs: Menjetek, tanítsatok minden nemzetet (Mt 28,20). Ennek legfontosabb eszköze a prédikálás. Meszlényi Zoltánnak egy kötetre való prédikációs gyűjteménye látott napvilágot.518 Szentbeszédeinek zöme elsősorban a bérmálkozókhoz, illetve - papszenteléskor - paptestvéreihez szól. Ismertek azonban konferencia beszédei is. 1945-ben az esztergomi bazilika olyan súlyos veszteséggel került ki a háborúból, hogy istentiszteletet sem lehetett benne tartani, ezért szerepét az Esztergom- Belvárosi templom töltötte be. 1945 advent négy vasárnapján tartott szentbeszédeinek hangvételét ez határozta meg: „Én Krisztust óhajtom prédikálni s az ő eljövetelére akarlak titeket előkészíteni."519 Azonban esküvőknél is asszisztált, illetve temetéseket végzett. 1947-ben az annavölgyi kőszénbányánál nagy szerencsétlenség történhetett, hiszen a püspök végezte a temetést, aki vigasztalni próbálta a gyászolókat, akik apákat, férjeket, testvéreket veszítettek el 520 A szentmise bemutatása természetesen hozzátartozott mindennapjaihoz. Többször meghívták ünnepi alkalmakkor szentmise bemutatására, például a budapesti Szent István Bazilikába. Ebben a bazilikában minden évben rendez517 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 2. d. Gazdaság. 3. Háztartás, lakásügyek. Nr. 2. sz. 518 Alázatos szolgálat. 519 Alázatos szolgálat. 191-230. o., 191. o. 520 Alázatos szolgálat. 1947. jan. 26-án. 237-239. o. 148