Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)
Az elmúlt 25 év
Ettől kezdve döbben rá Martin Dóul, majd felesége is - akiknek drámai eszmélését Rajhona Ádám. illetve Venczel Vera meggyőző erővel ábrázolják hogy a látók élete semmivel sem boldogabb, mint a nem látóké mert szemüket-lelküket elvakítja az önzés. így többnyire az érdekek sivatagában tévelyegnek, míg a vakokat belső éleslátásuk az illúziók szépre festett álomvilágával ajándékozza meg. Ez a csoda sem tart „három napnál tovább": mihelyt a megszentelt víz elpárolog, a darab hősei ismét szemük világát vesztik. A szent újból „működtetni" akarja könyörtelenül önző szeretetét, de a házaspár többé nem kér belőle. A látható világgal szemben vakságukat ítélik paradicsomnak: oda menekülnek vissza. A csodatévő „szentsége" leértékelődik, ellenben a főhős és társa felmagasztosul a nézők szemében, akik megértik, vagy legalábbis átérzik, hogy a két elesett ember önként választotta a vakság „keresztjét”. Ezáltal azt az értéket, amit számukra az illúzióktól vezérelt csavargó-élet jelent: ez ugyanis az ő saját útjuk. „Keresztút", amely a megváltásukhoz, sőt üdvösségükhöz vezet, legalábbis a maguk megszenvedett hite szerint.. A darab példázata számomra igazi evangéliumi üzenet: az ember alapvetően drámai lény. Örömre és szenvedésre született, de üdvösségre teremtetett, - önként választott keresztjeit hordozva mindig efelé tesz lépéseket. Az öregasszony, akit Berek Kati némajátékkal is megszólaltatott, a dráma végén ezt a magasabb minőségű „vakságot” vállalva, kinyújtott remegő kezével mintha a mennyországot akarná magához ölelni. A belső látás hitével, erejével átsugárzott vakság témája a XX. század egész irodalmán átnyúlik: ma is eleven, időszerű. Maier-Kránitz László (ÉVID, 1995. július 6.) (A fotók Kecskeméti Kálmán felvételei / Magyar Honvéd 1995. agusztus 4.) 83