Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
A következő évtől kezdve Ukrajna első magyar nyelvű hivatásos színházának egyre inkább nemzetközileg is dicsért fellépései állandósulnak az Esztergomi Várszínházban. Azonban még mielőtt erre részletesen kitérnénk, emlékezzünk meg egy olyan színházról, amelyik az 1998-as nyár utolsó előadását játszotta Esztergomban - az ezeréves évforduló jegyében. Tudniillik a Várszínház művészeti vezetője úgy tervezte meg a teljes az évi programot, hogy része lehessen a Millenniumra való készülődésnek is. „Olyan előadássorozatokat indítottunk el, amelyek a millenniumi kulturális események részeit jelentik. /.../ Ezekkel az előadásokkal az elmúlt ezer évre történő visszaemlékezések mellett egy új, közös gondolkodás kialakításának kezdeményezői közé kívánunk tartozni, felismerve és átérezve az emberiség létfontosságú egymásrautaltságát és alapvető egységét, hogy önként elfogadjuk az ebből származó etikát” - nyilatkozta Horányi László a 24 O/Mnak. Az alapító igazgató-főrendezőjéről elnevezett szatmárnémeti Harag György Társulat vendégelőadása az előző évi Tamási Áron-centenárium alkalmából került színre. Rendezője Harag György hajdani színész tanítványa, az 1953-ban Nagybányán alapított és 1956-ban Szatmárra költöztetett színházzal éppen egyidős Pa rá sz ka Miklós, áld 1987 óta vezeti az Északi Színház magyar tagozatát. Az Osvigasztalás Tamási egyik korai drámája, mely közel ötven évig lappangott. Szerzője 1924-ben, „Siculus” jeligével küldte be a Kolozsvári Magyar Színház drámapályázatára, de azon csak dicséretben részesült. Nem csoda, hiszen komor, balladás expresszionizmusa akkortájt még igencsak idegen lett volna bármelyik magyar színpadon. Ráadásul a folklorisz- tikus hangvétel összefonódott az Esztergomi Várszínházban már szinte megszokott pogány-keresztény mitológiával. Mindazonáltal úgy tűnt, „ Várszínházunk közönségének véleménye megoszlott a darab értékelésekor: volt, aki a dráma nehézkes kezdését, más a darabos építkezést vagy a felvonások eltérő színvonalát kifogásolta. Egyeseket a szöveg súlyossága, tömörsége zavart. Am abban mindenki egyetértett: kiváló színészek tolmácsolták, tették befogadhatóvá a művet. Közreműködésükkel vált a darab igazán méltó záróelőadássá az idei évadban. ” (Istvánffy Miidós - Esztergom és Vidéke, 1998. augusztus 27.) A tehetséges szatmári művészeknek legközelebb 2003-ban tapsolhattak Esztergomban: Horányi László másodszorra tudniillik velük állította színre A padlást. A következő esztendőben [2004] pedig újra láthattak Parászka Mildós-rendezést is, ráadásul egy habkönnyű magyar zenés vígjátékot, az Anconai szerelmeseket, amelyet a cseperésző eső ellenére - szokás szerint - igencsak kedveltek a kikapcsolódni vágyó, és hetvenes évekbeli olasz slágerekre nosztalgiázó esztergomi nézők: „A közönség ismét hálásan fogadta és engedte el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színészeit. Ismét - megszámoltam - nyolc alkalommal tapsoltuk vissza őket a bonyolult díszletekből. ” (Sleepy: Esik vagy nem esik - Hídlap, 2004. július 6.) Nem csoda, hiszen - ahogy a Népszabadság beharangozójában is szerepelt: „Kicsit nosztalgikus, kissé ironikus ez a mediterrán szerelmi bonyodalom. Az előadásban megtalálunk mindent, ami egy hamisítatlan olasz hangulathoz kell: tengerparti üdülőhelyet, kávézót, pizzát, összegabalyodott szerelmi szálakat és slágert sláger hátán. ” Ugyanakkor most sem volt minden krónikás elégedett, s az irónia nem csupán a történetet jellemzi. A már idézett „Sleepy” például ekképp kezdi az aznap esti élmény részletezését: „Rappert Gábor akár 195
