Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)
Az elmúlt 25 év
I estek, ezeket természetesen most is a várszínház bábtáborának keretében láthatják a gyerekek.- Láthat-e a publikum idén valamilyen vaskosabb drámát a várszínházban? Talán a Dolores című darab az, amelynél drámai hangvételről beszélhetünk. Ez egy bűnügyi történet, melynek abszurd jellege mellett drámai beütése is van. A zenés daraboknál a Piát című produkciónál beszélhetünk még komolyabb előadásról, ebben az életrajzi műben is a klasszikus merítésű dramaturgia a meghatározó. Színházunk a reneszánsz évhez, illetve az esztergomi Botticelli- felfedezéséhez több előadással is kapcsolódik. Ilyen lesz a Csapodár madárka című Rosante-komédia, a Mátyás király királysága című előadás, egy Shakes- peare-átirat, valamint az évadnyitó, június 27-én bemutatásra kerülő Szarka Gyula reneszánsz zenei koncertje is. 2008/H íd lap Bábok és srácok Az Esztergomi Várszínházban a nyár végén az évek óta népszerű Bábtáborba várja ismét az eme előadói ág iránt fogékony, érdeklődő gyerekeket. A nyolcadik alkalommal megrendezendő bábos összejövetelre a 6-12 éves gyermekeket várják a nagyváradi bábszínészek. A bábos tábor célja, hogy közelebb hozza a gyermekeket a bábszínház világához, beavassa őket a színjátszás rejtelmeibe, játékos módon mutassa be, miként valósul meg egy bábszínházi előadás a szövegválasztástól a bemutatóig. A profi előadók lehetőséget nyújtanak a résztvevőknek, hogy a magányosan űzhető videózás és számítógépezés helyett az együttjátszás örömét fedezzék fel. Négy csapat egymást váltva vesz részt öt műhely munkájában. A gyermekek bábkörök keretében megismerkednek a síkbáb, a kesztyűsbáb, az imp164-