Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)

Az elmúlt 25 év

2008/Hídlap Június végén kezd a várszínház Habkönnyű komédiák és vaskos drámák Az Esztergomi Várszínházát évek óta országosan jegyzett bemutatóhely­ként tartják nyilván szakmán belül és kívül egyaránt. A minden évben komoly közönségsikert arató szabadtéri előadások idén sem hiányozhatnak a nyári műsorkínálatából, de ez egyben profi háttérmunkát is feltételez. Nem volt könnyű feladata idén sem a szervezőknek, Horányi László igazgatót többek között a 2007-es és az előttünk álló évadról, az új produkciókról, valamint a sztárkínálat és a közönség rejtélyes viszonyáról faggatta Pöltl Zoltán.- Össze lehet foglalni néhány szóban az elmúlt évad történéseit?- Tavaly azokat a szempontokat, amelyeket a várszínház vezetése fontosnak tartott, úgy érzem, tudtuk tartani. Értem ez alatt a saját bemutatókat, a befo­gadó színházi jelleget, a határon túli színházak megjelenését, a külföldi és a gyerekelőadásokat, melyek egytől-egyig elnyerték a közönség tetszését.- Ha az elmúlt évek, vagy az idei műsorok kínálatára nézek, talán a „szerte­ágazó” jelző a legkifejezőbb. Hogy jön össze ez a komplex műsor?- Úgy gondolom, hogy akkor dolgozunk jól, ha figyelembe vesszük a város és a környékbeli települések jelentős művészeti és egyéb rendezvényeit, illetve azok dátumát. Az természetesen minden évben fix, hogy augusztus 19-én és 20-án a Szent István-napi ünnepségeken mindenhol komoly rendezvényeket tartanak. A másik szempont - bármennyire is furán hangzik - egészen egyszerűen az, hogy az adott színész, zenész, előadó, társulat, együttes mikor ér rá. Jó példa erre a Ghymes együttes, akik már hosszú évek óta állan­dó fellépői a nyári évadnak itt Esztergomban, s míg az első időszakban bármi­kor tudtak jönni hozzánk, addig mostanára, amikor már ismertek lettek, ne­künk kell igazodnunk az ő beosztásukhoz. Persze a cél az, hogy augusztus 19-én, 20-án minél töb­ben válasszanak minket az ír sztepp shaw 161

Next

/
Thumbnails
Contents