Gurzó Norbert: Az Esztergomi Várszínház. Színjátszás Esztergomban (Esztergom, 2006)

színigazgató meghívásának eleget téve. 1903. szeptember 19.-én Huszka Jenő: Bob herceg című operettjét hatalmas sikerrel mutatják be a város közönségének a Fürdő Szálló színháztermében. Különleges eseménynek számítanak a vendégjátékok is. 1878-ban például ismét vendégjátékra érkezik Molnár György. Az első három vendégjáték sikerei elmaradtak Philippe-Fran9ois-D’Ennery Dumanoir, Philippe Adolphe: Don César de Bazan, Shakespeare: Coriolan, és Brachvogel: Nárcisz című előadásain. A következő előadásokat már nagyobb sikerek övezték: Moliere élete és halála, Moliere: Tartuffe, Shakespeare: Lear király, amely után „A zsúfolásig telt háztól 24 bokrétát és egy koszorút kapott.” A következő években Prielle Kornélia vendégjátékát övezte nagy siker. 1879. április 15.-én az Esztergomi Kör rendezésében volt látható Márkus Emília vendégjátéka. A rá következő évben Újházi Ede volt vendégjátékon a városba, Beödy Gábor társulatánál. Igazi sikert csak búcsújátékán aratott Csiky Gergely: Proletárok című darabjának bemutatásakor. Ebben az évben jött vendégszereplésre Blaha Lujza is33. 18 89-ben ismét a városban vendégeskedik a művésznő ekkor népszerű szerepeiben mutatkozott be Bérezik Árpád: Parasztkisasszony, Almási Balogh Tihamér: A tót leány, Konti József-Deréki Antal: Az eleven ördög, Vidor Pál: Ingyenélők. Ez utóbbiban (mely újdonság számba ment) aratta legnagyobb sikerét. Vendégjátékon voltak még: Hegyesi Mari (szintén a Nemzeti Színház tagja) 1887, 1898 és 1912.-ben. Feleky Miklós 1887, 1891.-ben, Szacsvayné Boér Emma 1888.-ban, Helvey Laura 1889.-ben. Bokody Antal színigazgató több neves színészegyéniséget hívott meg a városba, 1890.-ben a Népszínház díváját Hegyi Arankát, aki több népszínműben lépett fel, melyekből a legkiemelkedőbb alakítást Folliusz Aurél darabjában a Náni-ban nyújtja. 3j Az Esztergomi Kör hívja meg a művésznőt. Az est szervezője Kőrösy László volt. 20

Next

/
Thumbnails
Contents