Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon (Budapest, 1990)

Gyula

Gyula

a Körös-völgy népének Nádi Boldogasszony kegyhelye (csak az előzéken szerepel)

Békés vármegye egykori székhelye. A hangulatos kisváros a Szeged—Csanádi egyházmegyéhez tartozik. Egykor a Nagyváradi püspökség része volt.

A település középkori neve (Gyulamonostor) a bencések jelenlétére utalhat, akik egészen a XIV. századig élhettek a városban. Erre hivatkozva a város egyes történetírói azt feltételezik, hogy ebben az „egyházban őrizték a Boldogságos Szűz nagy tiszteletben álló képét, melyhez nagy népsokaság zarándokolt”. E vélemény alapja IX. Bonifác pápa búcsúengedélye 1398-ból, amelyben említi a Boldogságos Szűz gyulai templomát, amelyhez „ájta- toskodás céljából nagy népsokaság szokott összeseregleni”. A búcsúengedélyt a Losonczi család kérte. (Ok voltak az itteni egyház kegy urai.)

Gyula 1566-ban került török kézre. Templomai és a fentebb említett Mária-kép valószínűleg megsemmisültek. Emléke azonban szívósan tovább élt, hiszen bő évszázad múlva, a török alóli felszabadulás után, 1699-ben Szentiványi Márton jezsuita atya is említést tett a képről, melynek jelzője: de Arundine Gyuláé (Gyula Nádi Boldogasszony képe).

A megújuló Mária-tisztelet jele, hogy a XVIII. század végén elkészült plébániatemplomot Máriának szentelték, s az újra benépesedő város címerében is helyet kapott a Boldogságos Szűz képe. Bár a múlt században XVI. Gergely pápa teljes búcsút engedélyezett a templomnak, ezek a rendelkezések még nem tették látogatott búcsújáró hellyé Gyula városát. Újkori fellendülése akkor következett be, amikor 1949. augusztus 15-én Pintér László debreceni püspöki helynök, a Nagyváradi egyházmegye magyaror76