Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon (Budapest, 1990)
Szeged-Alsóváros
zadokba nyúlnak vissza. A legendás hagyomány az 1500-as évek közepére helyezi a kegy kép, a Szögedi Segítő tiszteletének kezdetét. Eszerint a Mária-képet a mohamedán törökök elől a templom közelében lévő Csöpörke nevű tóba rejtették el. Pár évvel később épp egy török katona találta meg, s adta át a szerzeteseknek. A tó a nagy szegedi árvízig (1879) megmaradt, akkor feltöltötték. Vizében a búcsúsok megmosakodtak, s itt részesültek a régi népszokás szerinti ún. búcsúkeresztségben az első ízben ide zarándoklók. A Szögedi Segítő Szűzanya közbenjárásának több csodás eseményt tulajdonítanak. A hagyomány szerint az O segítségének volt köszönhető 1697-ben a zentai csatában a törökök fölött kivívott győzelem. Számos csodás gyógyulás is történt itt. Látogatottsága miatt a múlt század közepén Szeged-Alsóvárost az egyik legismertebb magyar búcsújáró helyként említették. A csodatevő kép ma is ott látható a főoltáron: a holdsarlón álló, napsugarakkal övezett Boldogasszonyt ábrázolja, karján a gyermek Jézussal. Ez a képi kifejezője Mária szeplőtelen fogantatásának, amelyet az obszerváns ferencesek különösen és régóta tiszteltek. A templom patrociniuma azonban a Havi Boldogasszony (Maria ad Nives), amelynek ikonográfiái megfelelője a római Santa Maria Maggiore templomban őrzött, s Szent Lukács evangélista munkájának tulajdonított Mária-kép. Van a templomnak egy második kegyképe is: ez a bejáratnál lévő czestochowai Fekete Mária-kép, vagy ahogyan a szegedi nép nevezi, a Szerecsön Mária. Az augusztusi havi búcsúra nemcsak a városból és közvetlen környékéről, hanem az ország minden részéből jönnek zarándokok. A templom nyitva van, sokan itt éjszakáznak, virrasztanak, énekelnek és imádkoznak. Az ünnep liturgikus fénypontja a szentségi körmenet, amely megkerüli a Mátyás teret, s a búcsúvásár sátrai között tér vissza a templomba. Az ünnepnek ez a profán, világi része, a kirakodóvásár is jellemzője a havi búcsúnak, amelyen Móricz Zsigmond is részt vett és amit megemlegetett. Fő búcsúja Havi Boldogasszony ünnepén (augusztus 5-én) van. ISI