Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon (Budapest, 1990)

Máriakálnok

Märiakälnok

a szigetközi Boldogasszony búcsújáró helye (B térkép)

Máriakálnok, az egykori Moson megyei kisközség Mosonmagyaróvár közelében ma Győr-Sopron megyéhez és a Győri egyházmegyéhez tartozik.

A búcsújárás kezdete a XVI. század közepére nyúlik vissza. Ebben az időben ezen a folyószabdalta tájon sok friss vizű, jó forrás volt. Az útonjárók különösen szerették azt a Káinokon kívül eső kutat, amelynek vizét gyógyító erejűnek tartották, mert több csodálatos gyógyulás, s ennek hatására megtérés is történt ott.

A Szentkút első buzgó tisztelője és gondozója egy kálnoki halász volt, aki a hársfából faragott Mária-szobrot a Duna hullámaiból kifogta és számára a forrás közelében egy kis kápolnát, magának pedig egy remetelakot épített. Ettől kezdve évszázadokon keresztül remeték gondozták a kegyhelyet.

A szomszédos földesúr, gróf Viczay János 1663-ban a Szűz Mária iránti tiszteletből egy nagyobb és maradandóbb kápolnát építtetett a Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A feljegyzések szerint a búcsújárás a XVIII-XIX. században virágzott itt. Az 1780-as kánoni látogatás idején összeírták a kápolnánál történt imameghallgatásokat, amelyekről az ott őrzött fogadalmi ajándékok tanúskodtak. Az értékes arany- és ezüsttárgyak a XVIII-XIX. század fordulóján felsőbb utasításnak estek áldozatul. Ami ezt követően halmozódott fel, az pedig az 1873-as tűzvészben pusztult el. Bár a kápolna a vizek közelsége miatt inkább a Duna áradásaitól szenvedett, 1873-ban a Szentháromság vasárnapi búcsú után az oltáron felejtett égő gyertyáktól támadt tűzvészben az egész kápolna leégett, csupán Szűz Mária és a kis Jézus szobra maradt sértetlen. E csodás körülmény tovább növelte a kálnoki