Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Felvezető: Irány a Várhegy!"
1925-1938. ÜNNGPI FŐIRÁNY ÉS HGLYSZÍN: A BAZILIKA A trianoni döntés következtében a határszélre került, életadó vonzáskörzetének jelentős részét elveszítő, gyengén fejlett iparral és gazdasággal rendelkező városnak - újragondolva a fejlődés lehetőségeit - hamar fel kellett ismernie az idegenforgalom fontosságát. Ugyanakkor szembe kellett néznie a hatalmas lemaradással, amely a „lenti" Esztergom anyagi kultúrájában, a modern urbanizácó hétköznapi feltételeiben mutatkozott. Az egyszerre szép és „összkomfortos" környezetben, amely fontos az itt lakóknak is, de egyenesen nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a nevezetességekre, rendezvényekre kíváncsi idegenek tartósabban itt maradjanak [közlekedés, közművek, szálláshelyek stb.j. A város - mint turisztikai árucikk-„kelendőségének" növelését és piaci értékesítését [divatos szóval: marketingjét] tudatosan a 20-as évek közepétől kezdik el. Ez olyan összetett és tőkeigényes feladatsort jelent, amelynekteljesítése természetesen csak állami irányítással és költségvállalással, szakmai felügyelettel és regionális együttműködéssel [Országos Idegenforgalmi Tanács, Pilis - Vértes Szövetség, stb.j, valamint a városvezetés aktív „menedzseri" tevékenységévei volt lehetséges. Az immár nemcsak a helyi sajtóban, hanem a képviselőtestületben is megfogalmazott fejlesztési elképzelések egyik leghatározottabb iránya a 28 °C-os vizet adó források hasznosítása volt, ami Esztergomot a főváros nyaralóhelyévé tehetné. [Ehhez a korabeli igényeknek magas színvonalon megfelelő strandfürdő ekkorra már megépült.] A városias infrastruktúra nagy hiányainak felszámolásához, a kellemes időtöltés kínálatának bővítéséhez egy nagyobb összegű és kedvezményes kormányzati kölcsönből láttak hozzá. Elkezdődött a vízvezeték építése, a Szigeten megépült az Esztergomi Hajósegylet csónakháza. A Sétahelyszépítő Egyesület a „Virágos Esztergom" program megvalósításán buzgólkodott, a Turista Egyesület rendezte a városkörnyéki turis- tautakat, megindították a vonatokhoz csatlakozó helyi buszjáratot. 1938 tavaszán megépítették a végleges utat a Bazilika és a Prímási palota - a nyári ünnepi rendezvények két legfőbb helyszíne - között. Jelentős szervezeti fejlesztést is végrehajtottak: a képviselőtestület 1926-ban az Esztergomi Idegenforgalmi és Hirdetési Iroda létrehozásáról, 1927-ben a város Idegenforgalmi Bizottságának megalakításáról hozott határozatot. [Ugyanebben az évben elfogadott egy idegenforgalmi szabályrendeletet is.] Mindezek segítségével igyekeztek megszervezni és javítani a befogadó turizmus helyi alapszolgáltatásait, megteremteni a város kulturális arculatát, hatásosabbá tenni a propagandáját, összehangolni a rendezvények tervezését és szervezését. 1927- ben országos szintű döntés született arról, hogy évről évre nagyszabású ünnepségeket - változó elnevezésű, de azonos eszmei tartalmú - ünnepi heteket rendezzenek augusztus 20., Szent István napja alkalmából. Az ünnepségek országos jellegű programjainak helyszíne Budapest. 1928- tól tehát a város nagyszabású kulturális, szabadidős programot valósított meg. A rendezvénysorozatok szerkezetének legjellemzőbb helyi sajátossága az a törekvés, hogy az ünnepi elemeket a hétköznapival társítsák, az „emelkedettet" a népszerűvel, az „örök" értékeket az aktuális érdekekkel. Mindennek helyrajzi jelképeként pedig: a mindenkori csúcsot, a Várhegyet összekössék a „lenti" várossal, mégpedig sokszínű program-választék révén, annak minél több helyszínével [Hősök
