Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Az elmúlt 30 év
rí xh rH és Guildenstern egy temesvári bemutató, melyről többek között azt érdemes tudni, hogy tavaly Románia legjobb előadása címet nyerte el. A darabot július 1-jén és 2-án láthatja a közönség itt. A színházi szakember ezután Börcsök Enikő Nem- senkilény című önálló estjére hívta fel a ügyeimet, a július 9-ei előadás, a kőszínházakat megelőző ősbemutató lesz. Idén is lesz L’art pour Tart, az abszurd humor hazai képviselői július 15-én állnak a publikum elé. A 2010-es idény egyik fontos táncszínházi előadása Herczku Ágnes Arany és kék szavakkal című önálló estje lesz július 21-én. Az említett határon túli színházak vendégjátéka július 24-én folytatódik, amikor is a rév-komáromi színháza az Anconai szerelmesek című darabot mutatja be Esztergomban. Érdekesség, hogy mintegy két hét múlva a nagyváradi társulat is ugyancsak előadja ezt a művet, mégpedig augusztus 12-én. Ehhez a műhöz kapcsolódik egy színházvezetők, kritikusok, esztéták részvételével megtartandó szakmai konferencia, melynek Esztergom ad otthont, és amely találkozó arról szól, hogy merre tartanak a kortárs zenés színművek. A konferenciára a közönséget is várják. Horá- nyi László még kiemelte Moliére Dandin György című művét, mely vígjátékot idén az esztergomi Várszínház a budaörsi Játékszínnel közösen mutat be. A másik saját bemutató egy Székelyhídi Ágoston rendezés, mégpedig a Végítélet című dráma. Ez a mű a romániai forradalomról szól, a darabban kardinális szerepet kap Tőkés László figurája. A darab a népfelkelést megelőző temesvári időszakról mutat be életképeket. Ugyancsak nagy figyelmet érdemel a Várszínház immár hagyományos bábtábora, melynek végén gálával búcsúznak a résztvevőktől. Idén a nagyváradi bábszínészek is segítenek abban, hogy minél emlékezetesebb legyen szülők és gyerekek számára a bábtábor. Fontos epizódja lesz a mostan idénynek az augusztus 1-jén látható Budapest bár című előadás, melyen olyan, rockszínpadokról Dandin, avagy a megcsúfolt férj című előadás