Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
A felvidéki színház története ettől kezdve modell értékű. Miként Tóth László kiváló színháztörténeti tanulmányaiból megtudható, Szlovákia Kommunista Pártjának elnöksége 1952. februárjában határozta el, hogy a csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás több mint három évtizedes hányódtatása után létrehozzák a Magyar Területi Színházat. A MATESZ hivatalosan október 1-jén alakult meg Komáromban, első bemutatójára pedig 1953- január 10-én került sor az egykori Katolikus Legényegylet e célra átalakított épületében. Csupán a rendszerváltással egy esztendőben, 1989-ben jutottak végre saját otthonhoz. A bársonyos forradalmat követően pedig, a Kassai Thália önállósulásával a komáromi „anyaszínház” végre igazi polgári teátrum lehetett, és felvette a város nagy szülöttjének, Jókai Mórnak a nevét. Igaz, akárcsak a többi szlovákiai intézmény, 1996-ban a komáromi színház is elveszítette jogalanyiságát, de 1999-től ismét autonóm intézményként működik. Figyelemre méltó az a művészi fejlődés, amely a révkomáromi színházat 1990-től kezdve jellemzi. A folyamatot a Jókai első igazgatója, a kassai Thália egyik alapítója, a könyvünkben már említett Beke Sándor indította el, aki Budapesten - Zsámbéki Gábor és Székely Gábor évfolyamtársaként - végezte el a színházrendező szakot, és már magyar állampolgárként került a még csehszlovákiai színház élére. Az új igazgató úgy gondolta, hogy a színház tipikusan városi intézmény, a missziók és a tájolások ideje lejárt, és a színházművészet fejlesztése mellett a telt házas siker és a bevétel növelése a legfőbb cél. Ezért is hozta létre a pártoktól és politikai mozgalmaktól független Jókai Alapítványt, melynek elsődleges feladata a Szabadtéri Játékok meghonosítása a városban (ez először az 1991/92-es évadban realizálódott), továbbá támogat minden olyan kulturális tevékenységet, amely a nemzeti értékek megőrzése mellett hozzájárul a komáromi művészek megfelelő foglalkoztatásához. Az első évadban a Jókai Színház csupa olyan darabot vitt színre, amelyet a bársonyos forradalom előtt nem lehetett volna, a második pedig tiszta magyar évad lett. A vezetői szándék sikere szemmel látható, amihez kezdetben nagyban hozzájárult a drámaíró Václav Havel szövetségi államelnöksége alatt fellendülő csehszlovákiai kulturális helyzet is. Ám Komárom a Csehországtól elszakadni kívánó Szlovákia része, és bizony az 1990. október 25-ei Háy Gyula-bemutató napján (amely éppen a pest-budai hivatásos magyar színjátszás 200. évfordulójával esett egybe) a parlamentből egyenes adásban közvetített nyelvtörvény-vita, majd ennek elfogadása, továbbá év végére a bős-nagymarosi vízi erőmű kapcsán kiéleződő politikai ellentét Magyarország és Csehszlovákia között, nem kedvezett az optimizmusnak. A romló gazdasági viszonyok, a magyar színház elleni politikai rágalomhadjárat, a színházon belüli feszültségek tovább rontották a hangulatot. Beke Sándor mandátumának lejárta után pedig a nagyszerű színész Holocsy István került a teátrum élére, aki „nép- színházibb” repertoárt tartott megfelelőnek. 1996. nyarán azonban a Komáromi Jókai Színház igazgatója váratlanul elhunyt. A negyvenhat éves Holocsy István színművész halálához állítólag nem kis mértékben járult hozzá a hír, amelyet az az általa vezetett színház kiskorúsításá- ról, azaz az egymástól minden tekintetben eltérő, jogalanyiságukat veszített kulturális intézmények betagosításáról kapott. Ami 1996-tól Szlovákiában végbement, az már nem egyszerűen magyarellenes, hanem általános értelmiségi ellenes intézkedések egész sorát jelentette. A „szlovák szakminisztériumi rendcsinálás” országszerte hatalmas felzúdulásokhoz, demonstrációkhoz, ellenálláshoz - majd végül a kormány bukásához vezetett. Ám egy időre mégis megbénította például a színtársulatok életét. Előbb a kassai, majd a komáromi színház jutott az egyetlen
