Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
hanghatásoknak és a koreográfiának. Az expresszionista hímmel való asszociációt elősegítik a fekete-fehér kosztümök és „elfehéredő” arcok is. (A jelmeztervező Milan Corba.). Ugyanakkor a színészi játék és a történetek leképezése - a kínzó vádak, illetve ezek nyomán az önmagukkal és egymással való kíméletlen szembesülés - a szélsőségekig feszülhet, amibe az őrjöngés és agresszív üvöltözés ugyanúgy belefér, mint a tehetetlenség szexuális túlzásokba, elhajlásokba torkollása. Mindezek mellett az előadásban fel-felvillan a sajátságos cseh groteszk jelenléte is. Mintegy válaszként arra, hogy prágai munkái miatt Martin Huba rendezőként szinte miért is népszerűbb Csehországban, mint a saját hazájában, amelynek színjátszása inkább a magyarországira hasonlít. Szlovákiában nincsen magyar nyelvű színészképzés. Pozsonyban a kisebbségi nemzethez tartozó felvételizőkből is „szlovák színészek” lesznek, akik a magyar színpadhoz elengedhetetlenül fontos tanulmányokat a budapesti részképzésen (valamint önképzéssel) sajátíthatják el. Ennek az eredménye aztán az - ahogy Telihay Péter rendező, egy évig a révkomáromi Jókai Színház művészeti vezetője fogalmazott -, hogy a felvidéki magyar művészek nem sokban különböznek ugyan magyarországi pályatársaiktól, viszont van bennük egy kis „szlávos hatás, azaz absztraktabbal gondolkodnak a színészek, picivel több az elvonatkoz- tatási készségük”, mint anyaországi kollégáiknak. (Lásd Kisvárdai Lapok, 2002. június 23-ai interjú.) Martin Huba főiskolai tanár is Pozsonyban, tehát a komáromi színház társulatának java a tanítványa volt. Pontosan tudja, hogy kiben mi lakozik, mire képes, így az egyes szerepeket és az abban rejlő lehetőségeket a számára legmegfelelőbb művészre/művésznek írhatta és oszthatta ki. Az előadás legfontosabb szereplője Dimitrij lett, akit Tóth Tibor személyesített meg. Ez azért is jelentett örömet a színház-kedvelőknek, mert amióta 2003- ban a tehetséges színész a társulat egyben tartása érdekében kénytelen volt elfoglalni a direktori széket, igazi szerepekben jószerivel nélkülözni kellett. A megvádolt „tiszta lelkű tékozló hú” alakításával viszont megint tehetségének megfelelő színészi feladatot vállalhatott. (Érdekes, hogy néhány évvel korábban a budapesti Vígszínház adaptációjában, amelyet Szikora János rendezett, az ugyancsak felvidéki Kaszás Attila játszotta ezt a Karamazov-hút. Kaszás alig három héttel a komáromi bemutató előtt hunyt el felfoghatatlan hirtelenséggel, csupán 46 éves korában.) Martin Huba rendezésében Tóth Tibor minden tekintetben rendkívül nehéz színpadi kihíváshoz jutott, hiszen Dimitrij egyénisége, lelkülete és habitusa késélen táncol. Ugyanilyen szélsőségesen ambivalens személyiséget kellett megformálnia a legmagasabb hőfokon Szvrcsek Anitának a királynőinek tűnő Katyerina, és Holocsy Katalinnak az angyalarcú „rosz- szlány”, Grusenka jelmezében. Nem volt sokkal könnyebb dolga az ártatlanságból ölni képes, csúnyácska, tolókocsihoz láncolt Liza megtestesítőjének, a pozsonyi Színművészeti Főiskola másodéves hallgatójának, Tóth Krisztinának sem, vagy közvetlen partnerének, a tiszta lelkű, visszafogott, de egyáltalán nem naiv, némán szenvedő, istenhívő Aljosát játszó Olasz Istvánnak. Ivánt, a kiégett, rezignált értelmiségit a tőle megszokott módon formálta meg Mokos Attila. S az eredetileg nemtörődöm Lengyelt alakító Bernáth Tamás pici epizódszerepében is emlékezetes maradt, erős színpadi jelenlétet sugárzott. A gyilkos, megalázott „faty- tyút”, a fojtottan gyűlölködő, epilepsziás Szmergyakovot magyarországi színész, Hajdú László Szabolcs alakította kitűnően, aki a komáromi társulat tagja lett. Ez azért is fontos, mert az előadás egészének egyik nagy érdeme a pompás egyéni alakítások mellett az igazi csapatmunka. A trv O 2 ca 2
