Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
200 A temesvári „tejesember" A 2003-ban fennállásának félévszázados jubileumát ünneplő Temesvári Csiky Gergely Színház 1997-ben járt utoljára Esztergomban. Öt évvel későbbi visszatérésük alkalmával viszont velük együtt Horányi Lászlónak is lehetősége nyílott először bemutatkozni otthon határon túli előadásban színészként is. A jubileumi évad előtt tudniillik a krisztusi korban lévő Demeter András - aki 2003-ban szintén jubilál, mint direktor, hiszen éppen egy évtizede vezette már a bánsági magyar teátrumot - főként a színészek egyéni teljesítményét kidomborító kamara-darabokból állította össze a repertoárt, miközben ő maga az új budapesti Nemzeti Színház nyitóelőadásában, Madách Az ember tragédiája című művének Péter apostolát játszotta. Ugyanakkor attól fogva, hogy a fiatal színész színigazgató lett, továbbá az ő nevéhez fűződő, 1996 és 2002 között rendszeresen, nagy sikerrel megrendezett temesvári Csepűrágó Ünnep tematikájának kialakításakor szintén, Demeter mindig arra törekedett, hogy a temesvári színház - és pláne a tömegeket mozgató, a művészetek és művészek, alkotók és közönség, etnikumok és vallások között határt nem ismerő, nemzetközi hírű utcaszínházi fesztivál - érzékenyebben reagáljon az aktuális problémákra. Természetesen a színpadon művészi módon és eszközökkel, nem direkt aktualizálással. A tolerancia jegyében és az ordas indulatok elutasítása érdekében találta ki azt a musical-előadás sorozatot is, amelynek egyes produkciói a Bánságban élő etnikumok sorsával foglalkoznak. 2002-ben tehát a Hegedűs a háztetőn arat nagy sikert otthon és a vendégjátékokon, így kétszer Esztergomban is. (S ezt 2004-ben A cigánytábor az égbe megy című kultuszfilm színpadi adaptációja követi Temesváron.) A Stein-Bock-Harnick szerzőtrió világslágernek számító musical-bemutatója azonban újra egy a Bánságban nehezen orvosolható problémát vetett fel: a kommunista diktatúra következményét, az elvándorlások hatását. Nevezetesen azt, hogy tizenhárom évvel a történelmi változás után a középnemzedék jószerivel hiányzik a romániai magyar társulatokból. (Azok a negyvenes-ötvenes éveikben járó színészek pedig, akik otthon maradtak, legkevésbé sem a szórványmagyar vidékre szerződnek.) Márpedig a darab zsidó tejesembe-rét, akinek három férjhez adandó, valamint két kicsi leánya van, és éppen huszonöt éve házas, csakis középkorú, ráadásul jó hangú és mozgású színész játszhatja el. így került a temesvári előadásba vendégként Horányi László, akinek a Tevje alakításáról ugyan az ítészek Esztergomban is pozitívan nyilatkoztak (a közönségről nem is beszélve), de hol van ez a bánsági kritikusok elragadtatásától, amelyek közül néhány példát idézek: „Az előadás meghatározó egyénisége - ez már a próbákon bebizonyosodott - a tejesembert alakító, Magyarországról meghívott színművész, Horányi László. Táncban, énekben, szerepformálásban elismerésre méltó, és nem csak a temesvári színpadon kiemelkedő az a teljesítmény, amit fellépése minden alkalmával nyújt. Fölényes szakmai tudása nem ragadja túlzásokba, szerepfelépítése pontos és tudatos. Sokszínű figurát teremt Tevje alakjából: markáns és érzékeny, robbanó temperamentumú és vívódó, a Fennvalóval perlekedő hetykeségeit emberi esendősége motiválja. Sokszor úgy érezzük:jobb, mint amilyennek a szerző szerepét megírta.” (Nyugati Jelen, 2002. január 23.) „Horányi László, aki mint vendég játszotta el Tevje szerepét, érdekes, egyéni, néhol vitatható, kissé »visszafogott« módon, de mindvégig hihetően formálja meg Sólem Aléhem egyik legjellegzetesebb (és legtragikusabb) teremtményét. Egy kicsit más, mint a környezete - külsőleg
