Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
felétől - hiszen az Operaház 1884-es megnyitásával Budapesten szintúgy különköltözött a drámai és a zenés nemzeti színház - természetesen Erdély fővárosában ugyancsak egyre többen fontolgatták a két műfaj teljes különválasztását. Az impériumváltás ezt is megakadályozta. A húszas évek gazdasági világválsága következtében pedig a pénzügyi nehézségek enyhítésére az operett kerül a repertoár középpontjába. A kolozsvári zenés színpadon az opera- játszás reneszánsza az 1940. szeptemberi második bécsi döntés következménye; majd a párizsi béke a Szegedről Kolozsvárra visszatérő operatársulat számára is gyökeresen más helyzetet teremtett. 1947-ben a nemzetiségi politika és egy új színházi törvény értelmében viszont lehetővé vált, hogy a kolozsvári Állami Magyar Színház mellett önállóan működő operatársulatjöjjön létre. A kolozsvári „Népopera” avató díszelőadását - a bukaresti politikai elit számos képviselőjének jelenlétében - 1948. december ll-én tartották meg. Műsoron Kodály Zoltán Háry János című daljátéka. (Erdekességképpenjelzem, hogy ezen az estén a II. Silbak „megszemé- lyesítőjeként” a későbbi nagyszerű rendezőt, Harag Györgyöt láthatták!) A valójában 1949. januártól önálló magyar Operában az évtizedek során számos bel- és külföldi vendégművész lépett fel, ugyanakkor a társulat legjobbjai elindultak a világ közismert operaházai felé. Az egyre inkább keményedő diktatúra azonban hamarosan sok neves művész Romániából való végleges távozását okozta. A 1989-es fordulat után Simon Gábor lett a Kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója, aki 2009-es nyugdíjba vonulásáig állt az intézmény élén. A repertoár lényege pedig elsősorban a klasszikus és modern magyar operairodalom remekműveinek megismertetése, így a kolozsvári társulat felvállalta Erkel Ferenc operáinak bemutatását, eleddig ismeretlen műveit is beleértve. 1996-ban vitték színre az István királyt. Az „Istvánnak” 1885- március 17-én volt az ősbemutatója a budapesti Operaházban, olyan személyiségek jelenlétében, mint például Liszt Ferenc. Ugyanakkor - mivel a partitúrát Erkel Gyula kézírásával másolták - sokáig azt hitték, hogy nem Erkel Ferenc, hanem a ha komponálta. Ezt a tévhitet az is alátámasztotta, hogy kevesebb benne a közvetlen magyaros motívum, és jóval nagyobb az „európai” hatás, főként a Wagneré. Mossóczy Vilmos karmester azonban az 1980-as évek végén szívós munkával összegyűjtötte az opera minden fellelhető darabját, kottáját, szövegét és a meglévő dokumentációt - ily módon Erkel Ferenc szerzőségét is egyértelművé tette. Az Országos Széchényi Könyvtárból és a Zenetudományi Intézetből kapott kéziratos anyagokkal együtt az eredeti István király nagyjából négy óra hosszú, amit a kolozsvári előadás karmestere, Háry Béla hatalmas zenedramaturgiai munkájának köszönhetően, feszes két órára csökkentettek. A bemutató rendezője a prózai színészként és íróként szintúgy elismert Dehel Gábor, aki szerint: „Értelmetlen lenne az Erkel-operák szövegkönyvét a »sláger-operákéval« összehasonlítani. Egyszerűen más szövegek ezek. Látszólagos lazaságuk - a zene fényében - valahogyan »színház- szerűbb« gondolkodásra, szerkesztésre kényszeríti az alkotókat; olyan játékrendszerek kidolgozására, melyek bizonyos értelemben szokatlannak tűnhetnek egy operaelőadásban, melyek közelebb állnak a prózai színház jelrendszeréhez Ebből fakad a szereplők árnyaltabb, színházsze- rűbb szerepformálása is. Erkel művészete a maximális énekesi teljesítmény mellett maximális színészi teljesítményre serkenti a résztvevőket. Ez a sajátos tulajdonsága az Erkel operáknak izgalmas kihívást jelent.” Horányi László az esztergomi díszbemutató méltóságához és az esemény rangjához illő környezetbe kívánta helyezni a produkciót, és engedélyeztette, hogy a helyszín átkerülhessen a kivilágított
