Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Az elmúlt 30 év
cO M Fent: Az ajtó című előadás Jobbra: A Boldogság című Cserháti Zsuzsa emlékelö adás ősbemutatója Lent: Az Ezüstbojtár című előadás az Agyigó- egy nő sorsa a XX. században azaz Szabó Magda: az Ember című est.- Nagyon jól fogadta a közönség a határon túli színházak előadásait is. Érkeztek hozzánk Révkomáromból, eljött két darabbal a temesvári temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Az ő egyik vendégjátékuk, melynek címe A végjáték a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében volt látható. A darab William Saroyan Barlanglakok című műve nyomán készült Kocsárdi Levente rendezésében és az esztergomi kiemelkedő fogadtatás után meghívást kapott a budapesti Klebesberg Kultúrkúriába - emelte ki a direktor, aki hozzáfűzte a nézők visszajelzései szerint a Váci Dunakanyar Színházzal közösen készült Boldogság című produkciójuk, amely Cserháti Zsuzsa életéről szól és a Madách Színházból érkezett Meseautó musical volt az évad két legkiemelkedőbb sikere. Jó fogadtatásra lelt Tátrai Tibor és Fugato Orchestra különleges koncertje, csakúgy, mint az Ezüstbojtár bemutatója Fekete Péter rendezésében. Várakozáson felüli érdeklődés jellemezte Az „Esztergomból indultam” sorozatukat, ezt a kezdeményezésüket folytatják majd. A hozzájuk több éve visszatérő L’art pour Part Társulat pedig szintén megmozgatta a rajongótáborát.