Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

Az elmúlt 30 év

2003­TOVÁBBI SIKORGK Sikerdarabbal kezdett az Esztergomi Várszínház (Esztergom és Vidéke, 2003. június 26.) Ez évben is sikeres évadkezdéssel büszkélkedhet az Esztergomi Vár­színház: Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné című vígjátéka után a közönség vastapsa hosszú percekig nem engedte le a színészeket a színpadról. A siker nemcsak a Beregszászi Illyés Gyula Színház társulatát és a darab rendezőjét illette, de részben annak a választásnak is szólt, melynek révén Horányi Lász­ló művészeti vezető biztos kézzel ezt a darabot emelte ki a színházi élmények iránt kiéhezett közönség számára, évadnyitó darabként. A bemutató előtti beszédében a művé­szeti vezető - eltekintve az ilyekor szo­kásos protokolltól - nem is tett mást, mint felsorolta a beregszászi színház, a rendező és a két vendégszereplő, Eper­jes Károly és Gáspár Sándor érdeme­it a darabbal kapcsolatban (amelyek magukért beszélnek), s Tompa Gábor a színpad átlényegüléséről szóló versét elmondva átengedte a színészeknek a játékteret. A szereplők ezek után igazolták a róluk elhangzottakat, a színpad pedig átlényegült - de ami igazán élménnyé tette ezt az estét az az, hogy ez a folyamat már a „függöny felgördülése” előtt megtörtént. Az előa­dásra érkezőket ugyanis már a Vár kapuszorosában, a színház bejáratánál zenekar fogadta, s a színpadot ugyan­csak benépesítették, a közönséggel olykor párbeszédbe is elegyedtek Cso­konai más műveinek szereplői. Tempe- fői, Szuszmir, Rozália, Petronella és a A Karnyóné című előadás képei \ i =­I i I

Next

/
Thumbnails
Contents