Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)
Találkozások a Várhegy főőrével
köszönte a meghívást, dicsérte a beszédet és a Várról beszélt, melynek talaján valahol még Szent István, s Gizella, boldog Gizella királynői lábnyoma is meglelhetők lennének, különösen a sziklákon - hangoztatta -, melyek valahogyan humusztalajjá lettek, amelyeken a por megülepedhetett. Az Új Ember, az avatóbeszéd kivonatát közölte. Egy ízben felsütő napfény - három percig sem tartott - oldalról hosszú árnyékokat mutatott azon a decemberi délelőttön. A Lékai László bíborossal történt „távoli” találkozást követte az első hivatalos, melyen előre egyeztetett, afféle „diplomáciai” tapogatózások után hárman jelentünk meg. Dr. Sághy Vilmos, Fábján Lajos főtitkár, dr. Z. F. és jelen volt a beszélgetésen természetesen dr. Bartl Lőrinc cantor kanonok. A második Bartl Lőrinc valóban jó baráttá lett. Kértem, hogy a megalakult bizottságban vállaljon tagságot. Vállalta. Később valóban mintegy híd működött a prímási gondolatok és a területi bizottság között. A magyar állam szülőhelyét, Lépőid Antal feltárási, egyúttal „megmunkálási” törekvéseit erősítve szorgalmazta a bizottságban is a további feltárást, megőrzést, méltó felöltöztetést. * Bartl Lőrinccel szombatonként, vagy vasárnap délutánonként „civilben” szülei látogatása után Dorogról jövet egykét alkalommal összebotlottunk. Egyszer éppen ott, ahol az úgynevezett Hegedűs kocsma állt, illetve falai ma is állnak, és híven szolgálják még az 1946 előtti rendeltetést. 1970-ben persze állami kezelésben volt. A kocsma előtt a psemisli hősöknek emelt oroszlános emlékműre vésett, I. világháborúban elesett hősök nevei fölött, a koronával már nem dicsekvő Kossuth-címert keményen őrizte az oroszlán, jobb mancsát a címerre téve. Mikor Lend bácsit a kocsmába invitáltam, eleinte tiltakozó mozdulattal hárított, de arcpirossága az igen felé mutatott, s végül beleegyezett a csábításba. Azt mondta hogy ebben a civil ruhában talán megbocsátják az égiek, mert a földiek úgysem ismerik meg. A nem zsúfolt kocsma egyik sarkából a 69