Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)

A Várhegy reményei

E találkozások tömörített fényképét leírni most kötelességem.

Talán ezekből jobban megismerhető lesz ennek a politikailag ugyan nem súlyos jelentőségű „Dunakanyar” megyei területi bizottságának is a munkája, amely koordinálta és évről évre állhatatosan szorgalmazta, meggyőző munkával gyűjtötte, pénzügyi manőverekkel előirányozta azokat a végeredményben nem csekély pénzeszközöket, amelyek mai szép, és legalább kétharmad részben megfelelő állapotba juttatták a Várhegyet. De talán jellemezni lehet vele Lékai László bíborost is, aki „nem bíborban született”, és aki az egyház és a világ részéről is eleinte meglehetősen vitatott, később egyre inkább elismert, ma már szinte egyhangúan méltatott személyisége az egyháznak. Hadd mondjuk el itt, hogy a magyar katolikus egyház részéről - 1986. június 30- án bekövetkezett haláláig - hűséges Péter-követnek bizonyult és valóságos híd volt a gyanakvó, egyházakat ellenőrző, .kordában tartó” állam felé.

Találkozások a Várhegy főőrével

Ez a személyes, és önmagámra is utaló birtokos főnév kissé hivalkodó hangzású lehet, hiszen Lékai Lászlóval sokan találkoztak: államfők, miniszterek, főpapi méltóságok, de hívők, zarándokok ezrei is, még személyi kézszorítások erejéig is többen, mint amennyit feltételezhetnénk róla.

E sorok szerény rangviselésű írója, s a találkozásokon mint partner, résztvevő talán mégis megengedetten használhatja a kifejezést: „találkozásaim Lékai László bíboros esztergomi érsekkel”. Hiszen a találkozások mégis személyes jellegűek, de előre meghatározott célok szerint és idővonzatok alapján történtek, a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság (Dunakanyar) ügyek intézése során.

Sorra veszem őket.

A hullámzás ellenére is mindig fölfelé vivő vonalban kell meghatározni és megjelölni ezeket a találkozásokat. Ezért is kell egyenként leírni „megszólaltatni” őket.

66