Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
bolgárokat említi szakirodalmunk. Szeretném felhívni a figyelmet ebben a kérdésben arra, hogy a felnégyeltetés, mint kivégzéssel együtt járó büntetésmód a frankoknál és a németeknél már a VI. század óta ismert, s ezt Tours-i Gergely püspök és történetíró (540-594) mondja el a Gesta Francorum c. munkájában. Az igazságszolgáltatás történeti szakirodalma arról is tudósít, hogy a felnégyelés büntetést az alemannok árulókon hajtották végre szekercével. Állítólag ismertebb volt a négy lóval végrehajtott széttépetés büntetése is. Ezek az adatok arra figyelmeztetnek, hogy Koppány felnégyeltetése mögött necsak István nagyfejedelmet nézzük, mert a győzelmet kiharcolni segítő német nehézfegyveresek és vezéreik ezt a büntetésmódot, mint közismertet kérhették, elvárhatták, mert Koppány vétkét ezzel vélték jogszerűen megtorolni. Az 1589. évi francia királygyilkost is ilyen módon négyelték fel, ill. tépették szét négy lóval, ahogy ezt korabeli rézmetszeten Párizsban megörökítették. A veszprémi győzelemmel szabaddá vált az út a magyarság térítésére és az országépítésre. Ebben az időben Európa-szerte ismét jelentkezett a kiliazmus eszméje, amely már az apostoli atyák óta ismert volt. Mindössze néhány év volt még hátra az évezred végéig, és utána egy új ezredév következett. IlI.Ottó császár előtt az európai népek keresztény birodalma lebegett. Tanítómestere és barátja, Aurillac-i Gerbert, a ravennai érsekből lett II.Szilveszter pápa, korának legnagyobb tudósa is egy egyházi impériumot képzelt el. Szent Adalbert prágai püspök annyira ideálisan hitt a bibliai kiliazmusban, hogy poroszföldi térítőútjára is ez vezette, mert tudatosan kereste a hőn óhajtott vértanúságot, amely 997-ben számára meg is valósult. Szentként való tiszteletét maga a császár kezdeményezte, s 1000-ben zarándoklatot tartott Gnieznóba, a szent síijához. Az esztergomi érsekség alapításakor István is Adalbertét választotta az egyházmegye és a székesegyház névadó patrónusának. A kor eszmeisége, vallásos felfogása alapján István koronát kapott Rómától, s hasonló indítékokból adta II. Szilveszter a koronát Istvánnak, mert az első keresztény évezred végével egy új, egy kontinensre kiteijedő keresztény impérium megvalósítását látta ezzel kibontakozni. A magyarság megtérésével előtte lebegett a lengyelek és a csehek keresztény államának a megteremtése is. Nem lehet kétséges, hogy ilyen mélyen vallásos felfogásban István és Gizella az őket körülvevő papsággal együtt párhuzamot látott a kiliazmus által hirdetett Krisztus ezeréves földi uralma (a János Jelenések könyve alapján) és a veszprémi csata között. Ilyen légkörben annyira világos és egyértelmű az analógia: a) Az Isten ellen fellázadt Sátánt és bukott angyalait a mennyei seregek vezére, Szent Mihály arkangyal győzi le és megbilincselve veti rabságba. b) Á törvényesen uralkodó István nagyfejedelem ellen fellázadt pogány Koppányi és seregét a veszprémi csatában legyőzi a keresztény István uralkodó. A veszprémi és az esztergomi egyházmegyék alapításának, és a püspöki, illetve érseki székhelyeknek a véglegesítése ezekben az ezredvégi években, tehát a pannonhalmi apátság megalapítását követően történt. Kézenfekvő, hogy a pogány támadástól fenyegetett Veszprémnek a leghatható- sabb patrónust, Szent Mihály arkangyalt kellett választani, aki az uralkodó fejedelmi törzs birtokainak központjában létesülő püspöki, fejedelemnői, majd királynéi székhelyet meg tudja védeni. Úgy vélem, hogy az itt előadottakkal sikerült a veszprémi Szent Mihály patrociniumra elfogadható magyarázatot adnom, s ez akkor sem veszítheti el érvényét, ha a jövőben sikerülne régészetileg is föltárni azt a hiányzó láncszemet, amely az Ortahu-Veszprém azonosításához még szükséges. 89
