Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
Főt. LADÁNYI SÁNDOR ref. A REFORMÁTUS EGYHÁZ A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN Legújabbkori egyháztörténetünk - benne az utóbbi évtizedek, fél évszázad története - eseményeinek, forrásainak, összefüggéseinek kutatása-feltárása-értékelése hazai viszonylatban alig néhány esztendős "múltra" tekinthet vissza. (A külföldön megjelenő történeti irodalom - ha válogatott anyag alapján, hézagosán, bizonyos mértékig tendenciózusan is, de - igyekezett folyamatosan foglalkozni a korszakkal. Ennek elsődleges oka, hogy a külföldre került dokurr ■'tumok "közkézen forogtak", míg itthon egyfelől még ma is sokszor leküzdhetetlen nehézséget okoz a kutatónak a forrásanyaghoz hozzájutni, nem is beszélve a - főként érintett - magánszemélyek vagy leszármazottaik birtokában lévő dokumentumokról; másfelől pedig a legutóbbi időkig a II. világháború utáni évek eseményeiről valós, "történeti" kutatást nem lehetett végezni, hanem csak szépeket mondani, dicshimnuszokat zengeni [természetesen ezt általában nem egyháztörténészek tették! - de sajnos néha még azok is]. Napjainkban pedig a tárgyilagos történetkutatás helyett inkább a szenzációhajhászás folyik, ami pedig talán még hátrányosabban hat a higgadt, józan, tudományos feltárásra, mint a teljes tiltás.) - A Magyarországi Református Egyház Zsinata - elég későn - 1989. december 8-án hozott létre egy "egyháztörténeti szakbizottságot" "a mögöttünk levő egyháztörténeti korszak elemző értékelésének kimunkálására", - sajnos azonban az elsőrendű forrásanyag hozzáférhetősége - még a felsőbb egyházi szervek által létrehozott, regisztratúra jellegű iratanyag esetében is - máig megoldatlan. - De ha minden forrásanyag rendelkezésünkre állna, akkoris csaknem lehetetlen-reménytelen vállalkozás mintegy 30’-ben felvázolni az elmúlt időszak eseményekben, fordulatokban gazdag történetét. A front elvonulása, majd a háború befejezése utáni "békésebb" élet indulásának értékelése több oldalról való megközelítést tett lehetővé a kor felelős egyházi vezetői számára. Az ország keleti fele már hamarabb elesett. Ennek megfelelően az élet is korábban indult újra. így Révész Imre tiszántúli püspök már 1944. december 1-jén "Bizalmas utasításiban hívta fel a pedagógusok figyelmét a társadalmi és politikai változások komolyan vételére: "... minden tanár és tanító rendkívüli felelőssége tudatában gondosan óvakodjék attól, hogy növendékei előtt a mai helyzetet, akár csak puszta célozgatásokkal, hangulatkeltéssel is, valamiféle epizódszerű, rövid közjátéknak tüntesse fel [...] Óriási feladat vár ránk [...] Elsősorban a mi kötelességünk, hogy kemény önnevelés árán, egymást buzgón és önzetlenül támogatva, úttörői legyünk egy jobb és valóban szabad Magyarországnak, amely a »keresztyén« nevet nem hazug politikai cégér gyanánt, hanem valódi krisztusi szelleménél fogva viseli." - (Ugyanő 1945. július 7-én már "befogott", "letartóztatott", "internált" lelkipásztorok ügyében interveniál Bereczky Albert államtitkárnál. 1948 őszén pedig teljes csalódottságában, kiábrándultságában - forma szerint "csak" 1949. szeptember 1-jével - vonult vissza.) (Az 1944-től kb. az 1960-as évek közepéig elhurcolt lelkészi és nem lelkészi egyházi vezetőkről eddig még átfogó felmérés-feltárás nem készült el, ennek is csak a kezdetén vagyunk.) Budapesten Ravasz László 1945. február 11-én, a pincéből való feljövetel utáni első prédikációjában - "Amit vet az ember, azt aratja is" - elsőnek hív fel bűnbánatra (amit aztán vele homlok- egyenest ellentétes erők, eredeti jelentéséből kiforgatva, teljesen kisajátítottak!). A november 21-én elmondott püspöki jelentésében már - ha igen rövid távú rálátásban is - összegzi tapasztalatait, és igen találóan jellemzi a közállapotokat: " ... Magyarországon a háború elvesztésével az egész politikai rendszer szélsőjobboldalról olyan erővel vágódott át a szélső baloldalra, hogy ezt az átcsapódást méltán nevezhetjük egyik legnagyobb magyar forradalomnak. Közállapotainkat még koránt sem lehet kiegyensúlyozottaknak nevezni. Ezért van az is, hogy a végleteket feloldó és kiegyenlítő szintetikus erők még mindig nem hatalmasodtak el. Sokszor az a benyomásunk, mintha a jobboldali fasizmust baloldali fasizmus váltotta volna fel, s szívszorongva figyeljük, hogy az ellenkező végletekbe szédületesen kilengő 75
