Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
egy templom vonzására eszmeileg 2600 hívő jut, addig a legrosszabb a Buda környéki, ahol 32 497 hívőre 5 plébánia jut, vagyis egy átlag-plébániához mintegy 6500 lélekszám tartozik.11 A templomok esetében is nagy eltérések tapasztalhatók. A budapesti statisztikák igen egyenlőtlen adatokat mutatnak, kezdve a budavári - kivételesen jól ellátott - Szent Zsigmond kápolna 841 főnyi hívével, befejezve a Szentimrevárosi ciszter templom 26 ezret számláló plébániájáig.12 Különösen a 25 ezren felüli plébániák helyzete aggasztotta a hercegprímást, továbbá a nagy távolságok, hiszen nem egy esetben 5-9 km-es körzetből jártak templomba a hívek. A nagy szóródást újabb plébániák és lelkészségek felállításával lehet kiegyenlíteni. Mindszenty József felhívta az ordináriusok figyelmét új plébániák alapítására, és ennek a felhívásnak tett eleget a pécsi püspök 1946-ban, amikor négy újat alapított. A fővárosban nem egészen másfél év alatt 7 plébánia diszmembrálását, illetve lelkészségek plébániai rangra történő emelését lehet figyelemmel kísérni. A korra jellemzően, nem fényes katedrálisok, hanem tornatermek, pincék, szerelőcsarnokok, temetőkápolnák adnak otthont istentisztelet végzésére. Ilyen pl. a Józsefvárosi plébánia területéről kihasított Béke Királynéja lelkészség, amelyik először a Jázmin utcai tornateremben kapott helyet, majd a Lósy Imre utcai pincehelyiségbe költözött és csak 1950-ben talált végleges otthonra a Tömő utcában, egy átépített szerelőcsarnokban.13 A területi plébániák szervezésén túl, helyhez nem kötött, személyi lelkészségek felállítására is sor került. így alapították az egyetemi lelkészségeket14 a műegyetemen, közgazdasági egyetemen, a Testnevelési Főiskolán, Színművészeti, Zeneművészeti és Képzőművészeti Akadémián, élükön önálló lelkészekkel. Az egyház a társadalom elit rétegének a lelkigondozása mellett felkarolta a munkásosztálynak az ellátását is, amikor munkáspapokat állítottak szolgálatba.15 Noha ez nem öltött olyan méreteket, mint Franciaországban, mégis fontos kezdeményezésnek számít, hiszen 1950 után a szerzetesek egy része élte a munkáséletet. Az egyházkormányzat kisebb egységei - az esperességek, plébániák - csupán keretek, a megelevenítő, lelket lehelő erők a papságon kívül a szerzetesek, egyházközségek és az egész katolikus társadalmat magához vonzó mozgalom, a katolikus akció. A plébániák ellátásában helyi, esetenként országos jellegű vallásos szellem irányításában, társadalmi feladatok - iskolák, kórházak, napköziotthonok - felvállalásában oroszlánrészük volt a szerzetesrendeknek. A háború után nehezen, de sikerült soraikat rendezni, és szerzetesi hivatásukkal összhangban folytatni működésüket, még ha szűkebb keretek között is. A legnagyobb népességű városunkban, Budapesten pl. 44 plébánia közül 32-ben laktak különböző szerzetesek.16 Ezek közül most azokra vetődik fény, amelyek a kor szükségleteire akartak megoldást találni. A szigorú szemlélődő életmód válasz akart lenni a háborús, zaklatott körülmények ellenére arra, hogy a múlandó világ felett uralkodó Abszolútumot feltétlen úrnak ismerik el. 1945. november 13-án a ciszterek közül 12 fogadalmas engedélyt kapott arra, hogy külön kolostorba telepedhessen le.17 Kezdetben Gerecsére gondoltak, de annak államosítása után Borsodpusztán kaptak alkalmas helyet. Az a trappista rend, amelyik nem volt képes gyökeret verni hazánkban, most megindult, és rövid virágzás után érte meg az 1950-es feloszlatást. Szintén a kor atmoszférájában érlelődik meg az engesztelés gondolata, amint azt a püspöki kar körlevele is aláhúzza, és ölt testet a Világ Királynéja kongregációban. A Jó Pásztor nővérektől kilépve Kovacsics M. Natália nővér kezdeményezésére magyar alapítású kongregáció jött létre, és a Normafánál megépítendő templom terveit és működési engedélyüket Mindszenty József hercegprímás hagyta jóvá. 8 Nem véletlen, hogy kazuláját a Világ Királynője ábrázolás díszíti.19 A szerzetesek továbbra is élénken érdeklődnek a szociális problémák iránt. A háború után árván maradt, züllés veszélyének kitett ifjúság száma a fővárosban elérte a 30 OOO-et.20 A tanoncokkal foglalkozó kalazantinusok (COp) arról panaszkodtak, hogy nehezen tudnak megindulni a rendtagok, helyhiány miatt nem lehetnek együtt, de legjobban fájlalják a tanoncotthonok elvesztését, amihez később a Várfok utcában mégis sikerült hozzájutniuk.21 Szintén a tanoncok ellátására telepedtek le közvetlenül a háború után a Mária Társulat22 vagy Mária Iskolatestvérek (FMS), akik 1945. júl. 1-jén tudták megnyitni a szakmunkásotthont anélkül, hogy szerzetesi házuk lett volna. Plébániát szeretnének kapni, és nagyobb munkatérhez jutni, különben félő, hogy a bécsi anyaház visszahívja őket. A szellemi energiák összefogására is lehet példát találni a tárgyalt években. A Kaoisztrán Szent 68
