Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
1901-es törvényeket is meg kellett érnie. Ezek az állam és az egyház teljes szétválasztását, gyakorlatilag az egyház közéleti szerepének megszüntetését mondták ki. NÉMETORSZÁG Amikor a francia forradalmi csapatok 1795-ben a Rajnától nyugatra eső területeket a Német Birodalomtól elcsatolták, Poroszország, Baselben egy titkos szerződésben megállapodott abban, hogy az így területüket vesztett német fejedelmeket a katolikus egyházi vagyonnal kárpótolják. Franciaország ezt a megegyezést az 1797-es Campo Formio-i és az 1801-es luneville-i békében Ausztriára, illetve a Német Birodalomra is rákény szeri tette. Kétévi tárgyalás után a regensburgi Birodalmi Gyűlés kimondta tehát az ún. szekularizációt (1803. február 25.). Lz természetesen az ezeréves birodalmi egyház, vagyis az állam és egyház egységének végét jelentette. A törvény megszüntetett és világi kézre vitt ("saecularisatio") három választófejedelemséget (Köln, Trier, Mainz), egy hercegérsekséget, 19 hercegpüspökséget, 80 apátságot - ezek mind egyúttal önálló államok is voltak - több mint 200 kolostort és 18 egyetemet. Körülbelül 3 millió katolikus került protestáns, azaz akkor katolikusellenes közigazgatás alá. Az egyházat szó szerint kifosztották, értékeit elkótyavetyélték. Az egyházat körülbelül 3 milliárd aranymárka veszteség érte. Az így teljesen koldusbotra jutott egyház természetesen sem iskoláit, sem jótékony intézeteit nem tudta fenntartani. A katolikus szociális hálózat összeomlott. A szekularizáció politikai következményei még súlyosabbak voltak. A felvilágosult államok - a Német Birodalom akkor csaknem 300 kisebb-nagyobb államból és városállamból állt - főként azonban a protestáns Poroszország a katolikusokat elnyomták, politikailag nem fejlődhettek, az általános műveltségben elmaradtak és elszegényedtek. Á meginduló iparosodás és kapitalizmus fő haszonélvezője a protestáns polgárság lett. Az egyház fényének és társadalmi állásának megtörése azonban az újrakezdés előnyét is magával hozta. A szegény egyház népi egyházzá vált, a hívek a papsággal és a püspökökkel összeforrtak, és megindulhatott a belső lelki építés. Ennek kereteit a Consalvi-féle konkordátumok biztosították: 1817-ben Bajorországgal, 1821- ben Poroszországgal (az ún. cirkumszkripciós bulla "De salute animarum"), 1824-ben Hannoverrel és 1821-ben öt délnyugati állammal (Baden, Württemberg, Hessen-Darmstadt, Kurhessen, Nassau) kötött konkordátumot. Ezek az egyezségek, habár az államoknak messzemenő jogokat nyújtottak az egyházzal szemben pl. a püspöki kinevezéseket vagy a püspökségek, káptalanok dotációját illetően, mégis biztosították a zavartalan egyházmegyei kormányzást és az egész egyházi hierarchia újjászervezésével mindmáig a német egyház strukturális alapját és az állam és egyház viszonyának formáját határozták meg. A német katolikusok öntudatraébredésének fontos eszköze volt az ún. vallásos romantika. Tulajdonképpen válasz volt a felvilágosodás racionalizmusára. Visszatért a kereszténység értékeihez, elsősorban ami a társadalmi rendet, művészetet, tudományt és az érzelmi világot ("Biedermeier") illeti. Értelmiségi körei Münsterben, Bécsben, Landshutban, Münchenben és Mainzban a katolikus szellemi megújhodás központjai lettek. A katolikusok öntudatraébredését azonban nagyban előmozdították az ún. kölni zavarok is. 1837-ben az akkori kölni érsek, Clemens August von Droste-Vischering VIII. Pius vegyesházasságokat érintő és XVI. Gergely Georg Hermes bonni egyetemi tanár tanait elítélő pápai brévéknek érvényt akart szerezni. Ebben a porosz kormány a német püspökökkel 1834-ben kötött titkos megállapodás megsértését és a porosz fennhatóság alatt álló bonni egyetem megtámadását látta. Az érseket letartóztatták, fogságba vetették, mire a többi püspök is elállt a megegyezéstől, és a pápával együtt erélyesen tiltakozott az állami önkény ellen. A nagy tekintélynek örvendő publicista, Joseph von Görres, egy év múlva "Athanasius" című röpiratával katolikus körökben hallatlan sikert aratott; nyomában megindult a német katolicizmus újjászületése, amely aztán egész Európára rányomta bélyegét. Először érezhető volt ez a teológiai tudományok terén. Az a tény, hogy a teológia művelése és tanítása állami egyetemeken történt, előmozdította a modem tudományoknak és a teológiának az eszmecseréjét. Főként a bonni, müncheni és tübingeni egyetemeken fejlődtek ki egész iskolák, s nemcsak a régi teológiai szakok - mint biblikus, egyháztörténeti tudományok, a dogmatika - megújhodását vonták maguk után, hanem új, korszerű és szükséges szakterületek művelését is, 51
