Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
Rev. ADRIÁNYI GÁBOR A KATOLIKUS EGYHÁZ HELYZETE ITÁLIÁBAN, FRANCIAORSZÁGBAN, NÉMETORSZÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON A XIX. SZÁZADBAN EGYHÁZPOLITIKAI KÖRKÉP A reformáció következtében a katolikus egyház Európában a XVI-XVII. században csak az Ibér- és Itáliai-félszigetekre, Franciaországra, a Rajna-vidékre és Dél-Németországra, Lengyelországra, Ausztria örökös tartományaira és kapcsolt országaira zsugorodott. A Trienti Reformzsinat nyomán virágba szökkent katolikus megújhodás a minden megnyilatkozásában imponáló barokk vallásosság ellenére is azonban már a XVIII. században belső és külső akadályokba ütközött. Fejlődésében megállt, sőt sok helyütt - mint Franciaországban - üres külsőséggé vált. Az egyház belső nehézségeit olyan teológiai problémák jellemezték, mint a janzenizmus, az episzkopalizmus vagy a febronianizmus. A külső nehézségek elsősorban az abszolutisztikus állami mindenhatóság részéről jelentkeztek, így a francia gallikanizmus vagy az osztrák jozefinizmus. A felvilágosodás eszmevilágában lezajlott Nagy Francia Forradalom (1789-1801) pedig még a katolikusnak megmaradt országokban is olyan csődtömeget hagyott hátra, hogy annak eltakarítása évtizedeket vett igénybe. A belső katolikus reform csak a Napóleoni Háborúk végén a Bécsi Kongresszussal (1815) kezdődhetett. Ekkor a katolikus egyház tulajdonképpen még mindig európai egyház volt. Híveinek száma Afrikában néhány ezerre rúgott, a Közel-Keleten az egyesült maroniták összesen 200 000 lelket tettek ki, Indiában 50 000 katolikust és 100 000 egyesült, keleti rítusú keresztényt számláltak és Távol-Keleten - Fülöp-Szigetek csaknem másfél milliónyi katolikusának kivételével - csupán csak néhány tízezer katolikus élt, az is a különféle üldözések következtében Rómától elszigetelve. Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban 200 000, illetve 150 000 katolikust tartottak nyilván, míg Dél-Amerika kb. 15-18 millió lakosa közül a bennszülöttek csak névszerint tartoztak az egyházhoz. Ez azt jelentette, hogy a katolikus egyház híveinek, csak kb. 10%-a élt Európán kívül, míg 90%-a, kereken 100 millió, európai államokhoz tartozott. Európa összlakosságát ekkor 100 millió katolikus, 40 millió ortodox, 30 milló protestáns, 9 millió anglikán és néhány millió moszlim, illetve zsidó alkotta. A 100 millió katolikusból több mint 60% három államban élt: Franciaországban, a Habsburg Birodalomban és Spanyolországban. Ezekben az államokban a hívek száma 29, 24 illetve 10 millióra rúgott. Napóleon vereségével Franciaország egyelőre elvesztette európai hegemóniáját. A vezetőszerepet Metternich Ausztriája vette át, és ennek hatása főként az olasz félszigeten vált érezhetővé. Spanyolország a Napóleoni Háborúk, belső dinasztikus versengések és dél-amerikai birtokainak elvesztése miatt egyházpolitikai jelentőséggel már nem bírt. Franciaország és a Habsburg Birodalom határain kívül kb. 40 millió katolikus élt, ezek közül 14 millió hét olasz államban, 3 millió Portugáliában - amely 1822-ben elvesztette Brazíliát - és 4 millióan a Holland Királyságban, amihez 1833-ig Belgium és Luxemburg is tartozott. A harmadik felosztással 1795-ben Lengyelország megszűnt létezni. Ausztriához került Galícia kb. 5 millió római katolikus és egyesült görög szertartásé lakosával. Oroszország részévé vált Litvánia és az ún. Kongresszusi Lengyelország (Lengyelország 82%-a) 3 millió római és 10 millió egyesült görög szertartásé katolikusával. Végül Észak-Nyugat Lengyelország pedig kb. 2 millió katolikusával Poroszország fennhatósága alá került. Galíciában tehát a hívek az osztrák jozefinizmus, Oroszországban a cári ortodox államegyház és Poroszországban a porosz protestáns militarizmus áldozatai lettek. Különbség csak annyi volt a három állam között, hogy míg Poroszország németesített és Oroszország oroszosított, addig Ausztria elég humánus nemzetiségi politikát folytatott. A fennmaradó hívők kisebbségi sorsban protestáns, illetve ortodox vagy moszlim államokban 47
