Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások

lelkiismeret, individuális hit és megtérés, önfegyelem, felelősségtudat egyházzal-családdal-néppel szemben, demokratikus presbiteri rendszer, szociális érzékenység, anyanyelvű népművelés, "schó- láknak tartások és felállatások". Elég ha itt csak Apáczai Csere János, Tolnai Dali János, Komáromi Csipkés György, Tofeus Mihály, Köleséri Sámuel nevére utalunk, de Amos Comenius sárospataki működése, a Didactica magna és a Gentis felicitas eszmeisége is ebbe a vonalba illeszkedik. A puritanizmus - majd a több vonatkozásban ennek irányát folytató coccejanizmus és kartézianizmus - a vallásos életben, egyházszervezetben, művelődésben és irodalomban a progresszív mozzanatok elmélyülését hozta magával, a polgáriasabb szemléletmódot terjesztette, a nemzeti művelődés épületének falát erősítette meg. Ezt támasztják alá az újabb idevágó kutatások, főként Bán Imre, Katona Géza és Győri L. János közelmúltban megjelent tanulmányai.23

Ha mármost a pietizmus felé fordítjuk tekintetünket, akkor ismét (néme. és magyar szakirodalomban egyaránt) "a benső, személyes vallásosság, a bibliaolvasás, a bűnös világtól való elfordulás", a praktikus egyházszervezés tendenciáiról olvashatunk,24 másutt "az individuális, pszichologizáló vallásosság eluralkodás"-áról, a "kegyes-érzelem tónus", s "a nemzeti nyelv ápolása, jogainak hirdetése" kerül szóba.25 Az is régóta ismert tény az eszmetörténet és vallástörténet kutatói előtt, hogy a protestáns szellemi áramlatok áthajoltak a felekezeti korlátokon, s egymással összefonódva, egymást áthatva és megtermékenyítve vették fel a küzdelmet saját ortodoxiájuk, megcsontosodott konvencióik ellen. Legyen szabad itt csak Bethlen Kata önéletírására vagy Pet- róczi Kata Szidónia költészetére utalnunk. Mindkettőjük gondolatvilágában szorosan összefonódtak a különféle protestáns szellemi áramlatok szálai, misztika és racionalizmus, érzelmi mélység és prakticizmus, egyéni bűntudat és kollektív felekezeti önérzet egyszerre van jelen írásaikban.

A XVII. század utolsó éveiben Magyarországon is megjelenő, s előbb az erdélyi szászok, majd a felvidéki német és magyar ajkú értelmiség körében terjedő pietizmus mind az anyanyelv, mind pedig a tudomány ápolásában úttörő érdemeket szerzett s újabb színárnyalatokkal gazdagította a Kárpát-medence művelődésének amúgy is meglehetősen tarka összképét.

S ha vajon ehhez a protestantizmuson belüli eszmei-érzelmi áramlategyütteshez, az egy tőről eredő, különféle színezetű mozgalmak szinkronitásához a katolicizmuson belüli jelenségeket, a muratorianizmust, quietizmust, janzenizmust is hozzámérjük, nem lesznek-e szembeötlőek a hasonlóságok? II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen liberális vallási felfogása, az általunk Rodostóban forgatott francia janzenista könyvanyag, a gyakorlatiasabb és életközelibb Faludi Ferenc-féle moralitás, a XVIII. századi magyar főpapi tudományos-művészeti mecenatúra, anyanyelvi és iskolaalapító tevékenység: mindez ugyancsak a továbbgondolt, megújított, bensőségessé tett, pal- lérozottabb vallásos élet jele, s a felekezetek közötti különbözőségek tompítását, olykor még a toleránsabb magataratást is sugallta. Valamennyi felekezet számára a régi formákhoz való görcsös ragaszkodás, a konzervatív egyházszemlélet, az intolerancia, a dogma betű szerinti értelmezése és a pietas, a jámbor élet merev regulákba szorítása volt a meghaladni kívánt állapot, a legyőzendő ellenfél.

Nem tagadható tény, hogy a konfessziók el is különültek egymástól, egyes területeken riválisok voltak, mindegyiküknek akadtak szélsőséges képviselői, militáns, türelmetlen propagátorai, s nem becsülhetők le az őket egymás ellen kijátszani igyekvő politikai törekvések sem. Mégis, az összetartó erők számbavétele, az egymással párhuzamosan futó kegyességi tendenciák előtérbe állítása, az egymást át meg átszövő vallásos áramlatok emlegetése ma talán időszerűbb feladat, mint bármikor korábban. Alakuló-formálódó nemzeti kultúránkba szervesen beépülő értékek születtek barokk kori egyházi irodalmunkban, s ehhez valamennyi magyarországi felekezet jelentékeny hozzájárulást adott, a népesebb konfessziók mellett a kisebb lélekszámú közösségek is. Nemcsak Pázmány érsek veretes magyarsága, Apáczai Csere János művelődési programja s Bél Mátyás tudományos eredményei gyarapították szellemi kincseink tárházát, hanem az unitárius énekszerzők mesterségdicsérő énekei is, Pécsi Simon és a szombatosok orientális tónusú költészete is, a valamennyi felekezetre kiterjedő iskolai színjátszás, s az Európát bebarangoló, külhoni akadémiákon bujdosó teológushallgatók tézisfüzetei, értekezései, aj ánlóversei és hazahozott eszméi is. így lett teljessé, általuk vált oly sokszínűvé művelődésünk múltja, talán tarkábbá is, mint más európai népeké. E sokrétű örökséggel páratlanul és szakszerűen sáfárkodni mindannyiunk joga és kötelessége, az egyházaink által reánk hagyományozott szellemi javak csak így válhatnak majd erkölcsi erőt és tudást kamatozó tőkévé változó világunkban.

45