Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
jogát apátságaik ügyeiben. Kimondta, hogy építkezés, beruházás, termény és állateladás ne legyen az apátok előzetes tudta nélkül, s a kormányzók a központba küldés előtt nekik is mutassák be jelentéseiket, számadásaikat. Gazdasági vonatkozásban a testületi szervek közül ki kell emelnünk a káptalani üléseket, amelyeken az egyházi és rendi ügyek, s a tanügy mellett kiemelkedő fontosságú volt a gazdasági ügyek, a "gazdászat" tárgyalása. Az 1855 óta létező dékántestület évente legalább egy alkalommal ülésezett. Tagjai közt találjuk a rend fontosabb gazdasági pozícióit betöltő rendtagokat is - feladatuk ekkor még csak a gazdasági ügyeket közvetlenül irányító, szakképzett világi alkalmazottak ellenőrzése volt. A rendtagok elhelyezését és hivatali beosztását 1872 óta a diszpozíciós bizottság intézte. A gazdasági ügyek legfelsőbb irányító szerve a Gazdasági Tanács (Consessus Oeconomicus) volt. Működésére már az 1820-as évektől vannak adatok, de ülései rendszeressé csak Kruesz Krizosztom főapát (1865-1885) idejében váltak. Mint központi gazdasági kormány, az egész korszakon át megmaradt. Eleinte a pannonhalmi jószágkormányzó (administrator senior, centralis) elnöklete alatt működött. Az "idősb", vagy központi néven említett pannonhalmi jószágkormányzó az 1811-1836 közti rendi statútumok szerint a gazdasági vezetés legfőbb tényezője volt. 1840-től valóságos főkormányzó, a kerületi kormányzók főnöke, majd a Tihanyi Apátság javait is közvetlenül felügyelte. Az 1848. évi rendi káptalan minden addigi feladatában megerősítette. A tisztséget rendtagok töltötték be, s szakképzettség híján csupán empirikus megfontolásokra támaszkodva irányították a gazdálkodást. Többször felmerült a szakképzett világiak alkalmazásának lehetősége is a jószágkormányzói posztokon - azonban sem az 1866. sem az 1887. évi káptalan nem hozott még ilyen értelmű határozatot. A problémát a rend csak az 1920-as évektől tudta megoldani, a képzett rendi ellenőrzés megvalósításával: a rend ezzel megbízott tagjai a magyaróvári Gazdasági Akadémián, a pesti és soproni egyetemeken sajátították el a szükséges gazdasági, kereskedelmi és erdészeti ismereteket. A Gazdasági Tanács további alakulására visszatérve, tagjai közt 1822-ben a központi kormányzót, a segédkormányzót, a pincemestert és a főapátsági számvevőt találjuk. Az eleinte hetente, 1829-től pedig kéthetente ülésező tanács egyúttal a központi gazdaság tiszti- és úriszéki üléseit is helyettesítette. 1837. október 28-án Kovács Tamás főapát (1829-1841) elnökölt az ülésen, a halála utáni széküresedés idejétől - amint azt fentebb már említettük. - A pannonhalmi jószágkormányzót a rendi szabályzatok a főapát után már az anyagi javak, a gazdasági kormányzat legfőbb intézőjének tekintik, így a Gazdasági Tanács elnökének is. 1848 után a Tanács úriszéki funkciója megszűnt, tisztiszéki működését pedig annyiban őrizte tovább, hogy a gazdasági ügyeken belül továbbra is itt tárgyalták meg a tiszti jelentéseket, itt kapták meg a számvevőségi felmentést, itt tanácskoztak az újonnan betöltendő gazdasági állásokról. 1851-től minden harmadik hónapban ülésezett a Gazdasági Tanács, 1866-tól azonban már ismét gyakrabban, havonta ült össze. Ez évtől kezdve tagjai a főapát, a főmonostori perjel és a szentmártoni jószágkormányzó (azaz a központi jószágkormányzó) voltak, majd soruk a központi pénztámokkal és a világi gazdasági tanácsossal (a számvevővel) bővült. Később, a központi gazdaság kerületeinek változásával tagjai közé számították a szentmártoni és veszprémi kerületi jószágkormányzókat, 1903 és 1904 közt a főapáti irodaigazgatót, végül 1904/05-től a komáromi kerületi jószágkormányzót. Az egyes apátságok konventgyűlései - a káptalani ülésekhez hasonlóan - kiemelt fontossággal tárgyalták meg a gazdasági ügyeket, a helyi gazdasági irányítás testületi szervét pedig a tisztiszéki ülések jelentették. 1848 az apátsági birtokok gazdálkodásában is éles korszakhatár. A gazdálkodás az addigi uradalmi majorokra szorult vissza. Az átalakítás időszakában a kiesett munkaerő pótlása és a kellő tőkeerő megteremtése voltak a legsúlyosabb megoldandó feladatok a tőkés mezőgazdasági üzemek létrehozása során. Természetesen e nagy változás a gazdasági irányításban is éreztette hatását - szerkezeti változásokat hozva az uradalmakban, s megindítva a képzett gazdasági vezetés teljesebbé válásának folyamatát. A feudális intézmények - utaltunk már az úriszékre - megszűntek, vagy (így a tisztiszék) átalakultak. Az 1848. évi változások a központosító törekvéseket erősítették meg az uradalmak szerkezetének alakításában. Amikor például a központi gazdaságban 1853. november 13-án 4 kerületet 496
