Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
ORTUTAY ANDRÁS AZ ESZTERGOM-SZENTTAMÁSI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE A BAZILIKA ÉPÍTÉSE IDEJÉN Az esztergomi zsidóság és az Esztergom vármegyei zsidóság története valójában feltáratlan, az utolsó teljességre törekvő esztergomi monográfia 1938-ban megelégedett avval, hogy szinte szó szerint átmásolja a Zsidó Lexikon címszavát. Bár nem tudok teljesen egyet érteni Raj Tamás megállapításaival, de tény, hogy a magyarországi zsidóság történetét nem ismerjük teljes egészében.1 Az Esztergomot kevéssé ismerők számára rövid topográfiai bevezetőt kell adni. A középkorban, de a török kiverését követően, így korszakunkban is, több település volt a mai Esztergom helyén, így a város egyesítéséig, 1895-ig egymás mellett élt a szabad királyi város, amelyet Szenttamástól a XIX. században már semmi sem választott el, teljesen egybeépültek. Szenttamás 1848-ig az esztergomi székesfőkáptalan mezővárosa volt, s így elválasztotta a szabad királyi várost az Erse- ki-Vízivárostól. A szabad királyi várossal és Vízivárossal egyként határos volt az érsekek mezővárosa, a teljesen paraszti, mezőgazdasági jellegű Szentgyörgymező mezővárosa.2 A középkorban több biztos adatunk van arra, hogy Esztergomban jelentős zsidó népesség lakott. Az Árpád-kor végi Esztergom déli részén zsidó utca volt.3 Kevésbé biztos adataink vannak a török kor időszakáról. Sem a török összeírások, sem egyértelmű magyar források nem utalnak arra, hogy olyan komoly lélekszámú zsidó népessége lett volna Esztergomnak, mint a vilajet központjának, Budának, bár van adatunk a zsidó kereskedők esztergomi jelenlétére.4 A török kiűzését követő zavaros időszak biztos forrásadatai igen ritkák, sokszor egymásnak ellentmondóak. Tény az, hogy zsidó kereskedőket 1711-ben kiűztek az Érseki-Vízivárosból, s hosszú vita után a nehéz gazdasági helyzetben levő szabad királyi város három évre befogadta a kiűzött zsidókat - 1708-as kiváltságlevelének tiltó rendelkezése és az érsek, a plébános tiltakozása ellenére, de kamarai engedéllyel.5 Esztergom vármegyéből nem tűntek el a zsidók azután sem, hogy az Érseki-Víziváros után a szabad királyi város is becsukta - nemcsak képletes - kapuit előttük. Viszonylag rövid ideje foglalkozom a feudális kori zsidó összeírások értékelésével, de az eddigi kutatások alapján is biztosnak tűnik, hogy a vármegye több jellegzetes pontján alakultak ki nagyobb zsidó közösségek a XVIII. században. így a Pálffy-birtok Bátorkeszin, a közbirtokossági Unyon, s egyre nagyobb számban a káptalani birtok Szenttamás mezővároson.6 1731-ben Bajnáról van az első ilyen adatunk.7 1741-ben Szenttamáson Mareus Lebellt írják össze, aki 2 ft vármegyei-adót fizetett.8 A feudális kori összeírások összehasonlíthatóságát jelentősen nehezíti, hogy az összeírások szempontjait nem mindig ismeijük, így az adatokból trendeket kialakítani nem lehet. A XVIII. század első felének esztergomi járási adatai egyet biztosan mutatnak: a járás zsidósága kereskedéssel, kocsmárossággal, pálinkafőzéssel, árendátorsággal, valamelyes iparűzéssel foglalkozott. Lélekszáma nem volt nagy, s a nevek azonossága - egy-egy községből való eltűnése, más községben való felbukkanása arra utal, hogy egy család tagjai több helyen is megkísérelték megvetni a lábukat.9 Az első teljes megyei összeírás szerint 10 mezővárosban és faluban éltek, de ebből Szenttamás nem emelkedett ki, két családnál többet csak Bátorkeszin említettek. Vármegyei adóterheik nagyobbak voltak az átlagnál.10 1768-ban Szenttamáson két adózót írtak össze,11 de ennek egyértelműen ellentmond, hogy 1760-ban két szenttamási fogadónak volt zsidó bérlője, s egy harmadik adózó is szerepel.12 Az előző évben engedélyezte az esztergomi székesfőkáptalan, hogy a 15 családból álló hitközség, Szenttamáson egy telket vásároljon imaház építésére, ami el is készült.13 Egy más jellegű forráscsoport segíthet kiegészíteni az eléggé egyoldalú képet. 1775-1779 között megmaradtak a római katolikus plébánosok vezette coscriptio animarumok, 477
