Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
nak ítélték, és szorgalmazták széles körben való elterjedésüket. Ezt kívánjuk bizonyítani Szilasy János, Beke Kristóf és Majer István munkásságával. Szilasy János 1795. január 5-én született a Vas megyei Bögötén, egyszerű iparoscsaládból. Elemi és középiskolai tanulmányait Hosszúperesztegen, Szombathelyen és Sopronban végezte. 1813-ban a pesti papnevelő intézet növendéke. 1817-ben hittudományi doktorrá avatták. 1818-ban pappá szentelték, és a szombathelyi papnevelő intézetbe tanulmányi felügyelővé nevezték ki. A papneveldében a keresztény erkölcstant és neveléstudományt, az egyházi szónoklástant, hitoktatástant tanította. A tantárgyak anyagát saját elgondolásai szerint dolgozta ki. A Theologia Moralis c. könyvében, amikor az Isten önmagunk és felebarátaink iránti kötelességeket magyarázza, feltűnő nagy terjedelelemben és meggyőző erővel foglalkozik a test gondozásának és fejlesztésének szükségességével. A katolikus alapelv érvényesítését hangsúlyozza azzal, hogy testi adottságokat, a testi szépséget is mint Istentől kapott és felhasználható előnyös tulajdonságokat ápolni és fejleszteni szükséges. 1827-ben jelent meg Budán A nevelés tudománya című könyve, mely annak a kornak ^páratlan értékes alkotás volt. Ez a könyv az első - minden iskolafajtára kiterjedő - általános neveléstan, magyar nyelven, magyar szerzőtől. E könyvében részletesen foglalkozik a testi nevelés kérdésével. Kiemeli a mozgásos gyakorlatok szükségességét, a levegő, a ruha, a lakás és test tisztaságát. Atesti erők fejlesztésére javasolta a futást, a hajítást, a mászást, az úszást és a botugrást. Úgy vélte, hogy a tánc a test mesterséges gyakorlata - és általa a test sudár és hajlékony lesz. A magyar táncot helyezte előtérbe a külföldiektől származó "kerengős" tánccal szemben. Atesti nevelésre vonatkozó általános tanácsait, amelyeket a tanítók, a szülőanyák és dajkák részére írt, még egészségügyi tanácsokkal is megtoldotta. Gondolatai, észrevételei korát meghaladó reformelképzelések voltak; többségük még ma is helytálló. Szilasy a mulatságok három nemét különböztette meg aszerint, hogy a lelkipásztor, a tanító melyikben vehet részt bátran, melyikben csak óvatosan vagy egyáltalán nem. Szerinte a mulatságok első csoportjába tartozott a séta, lovaglás, kocsikázás, a másodikba a vadászás, a kártyajáték, kockázás, sorsvetés. (Ha csendesen és kis tételekkel űzik.) A tilalmazott mulatságok pedig: a bálba járás, a más nembeliekkel való tánc. Szilasy művében jelent meg először a mesterséges és természetes gyakorlatokra való utalás. Tanításait átvette és továbbfejlesztette kortársa, Beke Kristóf, aki 1785. március 2-án született a Vas megyei Toronyban. Középiskoláit Győrött végezte. A pesti papnevelő elvégzése után pappá szentelték, majd Veszprém, Siófok, Peremarton lelkésze volt. 1835-től Veszprémbe, Kopácsy prímás mesterképzőjébe tanítóképző tanárnak hívták meg, ahol 1842-ig, a képző megszűntéig tanított. 1843-tól mint vörösberényi plébános működött. Élete utolsó nyugálományú esztendeit Veszprémben töltötte. 1862. november 2-án hunyt el. Emberi kötelességről szólt a Kalászok a religió egyház és tudományok mezejéről című művében ekképpen: "Századunk sok embereinek jelszavuk az előbbre haladás; és ez helyes: ez földi rendeltetésünkből eredő kötelesség. - Más részről mind saját tapasztalásunk után ítélve, mind pedig azok bírálatára figyelve kik elfogultság nélkül és minden oldalról tudják és akaiják korunk haladásának mibenlétét méltányolni, olly sok okaira találunk a’ mindenoldalú haladás iránti kétkedésnek és olly sok kifogásokat és panaszokat hallunk a’ tettleges haladásnak mineműsége ellen, kiváltkép a’ gyakorlatos életre."2 A tanítóképzés szükségességét, a tanítók áldozatos tevékenységét így méltatta: "Nagy jót tesznek azok is, kik az elhagyott árváknak, az elöregült és erőtleneden polgárok számára Intézeteket, kórházakat építenek és fundálnak, kik a’ Nemzet szorgalmának élesztősére elősegítésére sem fejtöréseket, sem fáradságokat sem költségeket nem sajnállyák; de hasonlíthatatlanúl nagyobb jót cselekszik az, a’ki a’ serdülő korszak számára ügyes Tanítókat nevel; legnagyobb jót pedig azok tesznek, kik a Hazának jó polgárokat nevelnek. Mert amazok az embernek csak múló állapottyán segítenek, emezek pedig magát az egész embert teszik tökéletesebbé."3 A jó oskolamestertől megkövetelte a testi nevelést, mondván: "...Mivel a’ test szerszáma a léleknek, melly által munkálkodik, s mivel az ép, egésséges testben a’ lélek is épebb, s munkásabb; ebbül elegendőképen kitetszik, hogy az Oskolamestemek tisztségében és kötelességében áll az ő tanítványainak testi nevelésekre is tellyes figyelemmel ügyelni, hogy azokban a’ testi erő és minden 446
